galéria megtekintése

Az ego veszett kolompolása

9 komment

Kolláth György

Aki érteni szeretné a futballmániás miniszterelnök politikai szemléletét és módszertanát, képzelje el egy közép(szerű) csapat edzői eligazítását meccs előtt, félidőben és vereség után. 1. Nekik ugrunk! 2. Nem megmondtam! 3. Nekünk a bab is hús! Széllel bélelt bemondások: zárt közeg, ütős vakhit, míg fut a szekér. Öltözői demokrácia nincsen, a vezető szava(járása és nézése) durchmars; csapatkapitánytól szertárosig mindenki az ő kezéből eszik, a bukás és a menesztés korrelál. Kudarc esetén a csapat marad, az edző távozik; hiába fékezhetetlen menedzser a góré, a nézőtér és a klubtulaj' nem tűr el neki mindent. A tabella, az eredményjelző tábla nem vitapartner. Eredményelvű, sportszerű rend(szer) ez: a teljhatalomhoz abszolút felelősség tapad.

Más lenne a helyzet a közpolitikában, az államgépezet működésé­ben. Mégsem az. Ennek oka és okozata is: a megveszekedett centralizáció. De facto ­(miniszter)elnöki­ rendszer van Magyarországon; annak egy nívótlan, avítt, ­zsarnoki, paternalista, össz­játékra, alkotmányos értékrendre mit sem adó változata. A NER megreformálhatatlan, ­konszolidáció­ra, belső jobbításra esélytelen; kirekesztő, álságos, nincs benne pozitív hajtóerő. Fejlődésre, önkorrekcióra képtelen, ám rövid és középtávú túlélésre a világ(gazdasági) helyzet és az unió még ad forrást. Szempont – lám! – a stabilitás, még ha ilyen is. ­Bűne-baja a logikája, ami kizárólag hatalmi; de uralni és igazgatni, kormányozni nem ugyanaz.

A demokráciák garanciája: az intézmények elsődlegessége s kölcsönös, jóhiszemű, horizontális és vertikális együttműködése ugyanis a fő hiánycikk; helyén hibás bekötésből eredő egocentrikus személyi (erő)kultusz és vágykivetítés (pl. foci) honol. Mindent belep a fentről lefelé kumulálódó tehetségtelenség, a gőg és a drill versenyképtelensége, a nagyszájúság, mögötte a kisstílűség, a félműveltség. A gőz zöme a kürtre jut; a döntések motorja a kapzsiság, az önérdek, a „csakazértis"; élesztője a megalapozatlanság, az ötletelés, s a szervilis ámulat. Őrültek irányítják, megszállottak színezik, sunyik mentegetik ezt a bolondokházát.

 

Ha csak egyetlenegy ősbűn terhelné a kormányfő gyakorlatát, már az is sok(k) volna. Ez mindenféle önállóság, különérdek sárba tiprása, lekezelése, megnyirbálása, kiüresítése. Háborúban, diktatúrában a centralizáció és az ahhoz illő irányítási metodika és függelmi rend dívik. Erőforrás-összpontosítás. Normális polgári viszonyok között ez agyrém. A központosítás mint módszer elvben se nem jó, se nem rossz, a kérdés az, hogy a helyzettel adekvát-e. Ma nem: a háborús retorika dacára sem.

Marabu
Marabu

Így káoszt szül, állandó hiányt generál, mert a központnak se képessége, se ereje, se esz­(köz)e, se kedve, se bizalma, se valós köze nincs ahhoz, hogy 3200 önkormányzati vagy pár száz közoktatási egység gondját-baját magára vegye. Másnak mégse hagyja. A bajok a cipője sarkáig sem érnek fel; így az elégedetlenség forr. Egy Klik(k) az egész; minta, érték nélkül. Recseg-ropog a NER; rettegés hatja át, mégse hajlik, törni fog. Nem a gondokat; az országot osztják meg.

Lássuk talán a legpregnánsabb példát. A centralizációs őrület okán lett az 1990-es modern, kollektív jogi és alapjogi helyi önkormányzati szisztémából „alaptörvényesen" lefokozott helyhatóság. A hatalommegosztás egyik alkotmányos eleméből jól-rosszul betagosított közigazgatás. Így lehetett a nevesítve védett önkormányzati tulajdonból nemzeti vagyon, a törvényességi ellenőrzésből durva beavatkozásokat is engedő felügyelet. Hatásköri és financiális szűkítés is jött, többet elvéve a pénzből, mint a feladatokból. Az önkormányzatiság lényegét, probléma-megoldó jogát csonkolták; s ezt tették a többi autonómiával, független intézménnyel is: a civil egyesületektől a sportszerveken át a kamarákig. Nem oldódik a fojtogató légkör, nincs belátás, avagy esély a demokráciához méltó hozzáállásra. Néhányan pártszimpátia alapján üdvözülnek: a többinek coki.

A kapzsi, sértődős, retorzióra is hajlamos gyermek attitűdje tombol: mindig a más játéka kell neki. Nem hat rá semmi. Életkép – kiszól a dadus: kisfiam, ne húzd a macska farkát! Süvít a válasz: én csak fogom, ő húzza! Ha a vezér tudja is, köp rá, hogy a túlzott központosítás finanszírozhatatlan, demokráciában testidegen, kontraproduktív, élhetetlen és javíthatatlan. Mégis marad, mint a dölyf: az ego veszett kolompolása.

Az európai kormányzás fehér könyvében öt alapelv szerepel: nyitottság, részvétel, elszámoltathatóság, hatékonyság és koherencia. Momentán az ötből egyszerre legfeljebb 2-3 van meg, de azok is csak formálisan. A hiányt ígérgetések, üzengetések, hatalmi próbálkozások, link dumák és jogi csűrcsavarok pótolnák. A közügyekből, köztük a közpénzügyekből is kiveszett a minőség, a felelősség, az átláthatóság. Bornírt titkolózás, mellébeszélés, másra mutogatás folyik. 1989 szellemisége tetszhalott. Gyorsabban keletkeznek az alapvető bajok, mint a megoldások: ránk fog omlani az egész. Az államot, annak igazgatását szanálni kell majd; s ez csaknem olyan nehéz lesz, mint a Piros Aranyat a tubusba visszanyomni.

A szerző alkotmányjogász

*

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.