galéria megtekintése

„Az áruló halált érdemel”

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 12. számában
jelent meg.


Dési András
Népszabadság

Másodpercek alatt százötven lövést adtak le, de hiába. 1962. augusztus 22-én kora este, Párizstól tizenkét kilométerre délnyugatra, Petit-Clamartban a Charlotte Corday kommandó kudarcot vallott, Charles de Gaulle-nak haja szála sem görbült. Döntő helyzetben csődöt mondtunk – ismerte el az egykori kommandó tagja, Marton Lajos. Rajta, az 1956-os emigránson kívül két másik magyar, Varga László és Sári Gyula is részt vett a terrorakcióban.

Martonnal 2002 októberében, még e lap párizsi tudósítójaként találkoztam. Akkoriban publikálta életrajzát, „Il faut tuer de Gaulle” (Meg kell ölni De Gaulle-t) címmel. Rögtön ráállt az interjúra, kimentünk Petit-Clamartba. Útközben, aztán a helyszínen teljes átéléssel magyarázta el, hogyan állt fel a tizenegy tagú terroristacsoport, miként tervezték, majd puskázták el az akciót. A Pósfán született ’56-os menekült magyar katonatiszt szabadságharcosnak tekintette magát, de mai szemmel nyugodtan nevezhetjük terroristának.

1962 márciusában szervezte be az OAS. Az Organisation Armée Secrete-et (Titkos Hadsereg Szervezetét) 1961 őszén alapították az akkor még francia gyarmat, a függetlenségért harcoló Algéria feladását ellenző katonatisztek. Hálózatukkal közel 750 merényletet követtek el, akcióik Algériában húszezer halálos áldozatot követeltek. Fő célpontjuk azonban az „áruló” volt. Charles de Gaulle, aki késznek mutatkozott átadni a „kommunista” Nemzeti Felszabadítási Frontnak (FLN) Algériát. Marton még 2002 őszén is állította, hogy halált érdemel egy áruló.

 

Marton Lajosra egy francia ismerősöm hívta fel a figyelmet. Christian jó nevű borszaküzletben dolgozott. Ha nem volt vevője, olvasott és jegyzetelt, amatőr történészként az algériai háborút (1954–1962) és az OAS-t kutatta. Úgynevezett fekete lábú (pied noir) volt, Franciaországban ugyanis így hívták az észak-afrikai gyarmatokról származókat. Christian nem szívesen beszélt magáról, de érezni lehetett, sokakat közelről ismert az OAS-ból.

Hozzá hasonlóan társasági értelemben Marton Lajos is kedves ember volt. Nem érződött rajta, hogy amikor 1963-ban elkapták, közel állt a guillotine-hoz. Először halálra ítélték, ezt húsz évre módosították, 1968-ban amnesztiával szabadult.

Az elvakultság és a gyűlölet mindenkiből kihozza a „sötét oldalt”. Marton – egyesek szemében szabadságharcos, másokéban terrorista – sohasem bánta meg a tettét. Akkor sem, amikor az 1970-es évek elején eljutott De Gaulle sírjához. Csak egy pillanatra állt meg, aztán továbbment.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.