„Nocsak, nocsak, milyen édes kislány. Hány éves a kislány, apuka? Három? Hűha, akkor te már nagy kislány vagy. Édes kis angyalka. Ritka szép. Kislányka, tudod, hogy én hány éves vagyok? Találd ki! Igen, nagyfiú vagyok már, de több mint tíz. Nyolcvannal több, mint te! Akkor az mennyi? Számoljunk csak. Tudsz számolni? Nyolcvan meg egy meg egy meg egy, az összesen mennyi? Nem, nem három, hanem nyolcvanhárom. Igen, ilyen öreg a bácsi.
Apuka, magának ez az egy édes kicsi lánya van? Igen? Ne bánja, nekem három is van, de minek. Képzelje, a legidősebb, a Katika már ötvenhárom éves. Jobban őszül, mint én, de festeti. Három éve költözött vissza hozzám, azt mondta, hogy ideiglenesen, erre föl még most is ott eszi a fene. Reggel elrohan dolgozni, este hazaesik, bevonul a szobájába, éjfélig internetezik, aztán alszik. A kurva anyját! Már elnézést, hogy ezt mondom, de csak kihozza belőlem az ideg. Lelépett harmincöt éve, felém se nézett, most elvált, és visszaköltözött. Megint nálam lakik a Katika, és nyolcvanhárom éves létemre egy kávét se főz nekem reggel, csak saját magának. Nekem meg odaveti, hogy pihengessél, apuka. De átlátok a szitán, csak azért mondja a Katika, hogy pihengessek, mert akkor nem kell nekem reggelit csinálnia. Micsoda ribanc lett a Katikából, már elnézést, de kihozza belőlem az ideg. Péntekenként kifesti magát, és elmegy a barátnőivel szórakozni. Hát ki látott ilyet?! Olyan vén, mint a temető, erre föl kiteszi a csöcsét, és elmegy a Király utcába szórakozni. Mondom is neki, hogy nem kell már senkinek ilyen vén ribanc, mint te vagy, de erre meg elkezd üvölteni velem, hogy én hogy merek így beszélni vele, de már bocsánat, én fogadtam be a válás után, ha én nem fogadom be, mehetett volna a híd alá.
Édes kicsi lányka, van nálam egy kifli, kérsz? Nem kérsz? Jól van, több marad nekem. Azt javaslom, apuka, hogy ha nem muszáj, ne csináljon még egy gyereket, mert csak az ideg van velük meg a bosszúság. A két kisebb lányom meg se látogat, eljönnek évente kétszer családostul, de öt perc alatt összevesznek a politikán, és ordítanak, mint a sakál. Hiába mondom nekik, hogy én még a Rákosi-rendszerre is emlékszem, és világosan meg tudom mondani, hogy még az is jobb volt, mint ez. De hiába csitítom őket, nem használ, mert ilyenkor még jobban üvölt a legkisebb, hogy én csak ne szidjam a Viktort. A középső lányom erre persze a Gyurcsányt védi, összekapnak, és megvan a baj. Az unokák pofákat vágnak, és folyton a hülye telefonjukat baszkurálják, mondom is nekik, hogy a hülye telefont otthon is tudják baszkurálni, idióták, akkor inkább menjetek haza. A Katika ilyenkor csak röhög, aztán azt mondja, pénteken kifesti magát, és elmegy, felszedi a Viktort, de ha nem jön össze, akkor meg a Fletót. Ki is néztem volna belőle, mikor ilyen édes pici lány volt, mint a magáé, hogy ilyen nagy ribanc lesz a Katika vénségére.
