Atomszámtan

A két projektet persze nem lehet mechanikusan összevetni, hiszen számolni kell a rendelkezésre állással is, ami egy naperőműben nyilván kisebb, mint egy nukleáris létesítményben: ahogyan L. Simon László államtitkár nemrég találóan rámutatott, nem süt mindig a nap (bár az atomerőmű sem termel örökké, hiszen például a karbantartások és a műszaki hibák miatt a reaktorok akár hónapokig is pihennek, ellenben a naperőmű árnyékos időben, sőt – nem hagyományos napelemes, hanem a tükrös-sóolvadékos verzióban – akár éjszaka is képes áramot termelni, ami megeshet, hogy új információ az államtitkár számára). Úgyhogy vegyünk egy másik összehasonlítási alapot. A visontai napáramtermelő létesítmény négyezer háztartás áramellátásáról gondoskodik, azaz 1,6 millióért szolgál ki egy-egy lakóegységet. A tervezett két új paksi blokk hozzávetőleg egymillió háztartás áramigényét tudná majd fedezni, vagyis egy-egy otthon ellátása itt négymillió forintba kerül majd.

Egyéb, általunk nem ismert szempontokat is belekalkulálva persze az is kiderülhet, hogy Visonta és Paks II termelési költségei között végül nem lesz többszörös különbség a napelemek javára. Az viszont immár egy konkrét, befejezett és mindenféle hosszú távú geopolitikai meg korrupciós kockázatot nélkülöző magyar beruházás alapján is nyugodtan kijelenthető, hogy a „drága” napenergia magyar körülmények között sem kerül többe, mint az „olcsó” atomenergia – ami az alapoknál rendíti meg a kormány atompárti érvrendszerét.

Lehet még ellátásbiztonságra, a tartalékolás nehézségeire is hivatkozni, de egyrészt ezek az atomnál is jelentkeznek – a folyamatosan termelődő zsinóráram, amit az atomerőmű szolgáltat, semmivel sem kisebb műszaki probléma, mint a szakaszosan rendelkezésre álló napáram –, másrészt a Tesla és a Panasonic otthoni akkui révén az áramtárolás háztartási léptékben már ma is rentábilisan megoldható. Amire nincs válasz, az a 2014 óta a levegőben lebegő kérdés: mi a garancia rá, hogy a nyerő számot játsszuk meg, amikor az atomra tesszük az összes tétet?