galéria megtekintése

Atom? Csend!

3 komment

Dr. Munkácsy Béla

Az energiatervezéssel foglalkozó szakértő számára igen nyomasztó a szakadék a hazai kormányzat energetikai jövőképe és a fejlett gazdaságokban egyértelműen megmutatkozó elképzelések között. És ez az érzés még sokkal intenzívebb, amikor a párizsi klímakonferencia multidiszciplináris közegéből tér haza a szegény szakértő.

Párizsban a személyes beszélgetések vissza-visszatérő témája volt az energetika atomtechnológiára építő, Európa fejlett térségében mostanában sajátosnak számító „fejlesztési” elképzelése. A külföldi szakértők, professzorok számos kellemetlen kérdést vetettek fel, melyekre nem igazán lehet tudományosan megalapozott válaszokat adni: Mivel magyarázzák meg a magyar döntéshozók választóik számára, hogy ezen a stratégiai területen meg sem próbálunk szabadulni a kiszolgáltatottságtól? ­Miért külföldi technológiára és energiaforrásra alapozzuk a jövőnket? ­Miért egy méregdrágán üzemeltethető, soha meg nem térülő beruházás mellett döntött a kormányzat? Miért egy súlyos környezeti problémát és folyamatos kockázatot jelentő megoldásra esett a választásuk, és miért nem a környezetkímélő technológiák sokaságából választottak? Hogyan fogja hazánk az atomenergiát egy olyan decentralizált európai energiarendszerbe illeszteni, amellyel az efféle régimódi, centralizált alaperőművek már nem lesznek kompatibilisek, ráadásul meghibásodás esetén súlyos ellátásbiztonsági kockázatot is jelentenek?

A párizsi klímakonferencián minden résztvevő számára nyilvánvalóvá vált, hogy a centralizált, környezetkárosító XX. századi megoldásoktól egyre távolodó, gyökeresen új megoldásokra való átállás az egész világon hatalmas ütemben folyik. Kevés publicitást kapott a hazai sajtóban, de a konferencia nem csupán néhány száz klímapolitikával foglalkozó szakember és politikus találkozására és eszmecseréjére kínált lehetőséget. A rendezvény mintegy 40 000 regisztrált résztvevője valójában több egymástól jól elkülöníthető programon találta magát, hiszen a konferencia helyszínének szigorúan őrzött kerítései között – a hivatalos tárgyalásokkal párhuzamosan – egy innovatív vásárváros hangulata elevenedett meg. A programok és kiállítóhelyek nagyobb része a nyilvánosság elől elzárt konferencia-központban zajlott, míg ennek szomszédságában, két hatalmas csarnokban a szélesebb közönség számára is látogatható programok kaptak helyet.

 

A tárgyalódelegáció mellett a magyar jelenlétet néhány szakértői státuszban lévő megfigyelő és egy kis plakát jelentette. Ez utóbbi a visontai hőerőmű szomszédságában nemrégiben átadott napelemes rendszert mutatta légifotón – elhallgatva azt a tényt, hogy kormányzatunk legutóbbi lépései valójában hátráltatták ennek a beruházásnak a megvalósulását és megtérülését.

A hazai egy helyben topogással ellentétben számos ország hatalmas üzleti lehetőségként értelmezi a klímaváltozás elleni küzdelmet, ezért lényegesen nagyobb figyelmet szentelt a párizsi megjelenésnek is. Igen látványos volt például a németek és a dánok szerepvállalása, hiszen ezek az országok hatalmas standokat működtettek a kéthetes rendezvény alatt. Nemzetközi hírű szakértőik, egyetemi professzoraik szinte folyamatosan tartottak előadásokat, amelyek középpontjában a megújuló energiahordozókra való teljes átállás megoldásai, illetve az energiahatékonyság növelésének lehetőségei álltak. Ezeken a fórumokon egyetlen olyan szakértő sem volt, aki az atomenergetikát a megoldási lehetőségek között említette volna.

Marabu rajza

Különösen figyelemre méltó volt az az előadás, amit a Dán Mérnökök Szövetségének képviselője, ­Brian Vad Mathiesen tartott. Beszámolójában egy olyan kutatási munka legújabb eredményeit foglalta össze, amely 3000 mérnök bevonásával folyik hosszú évek óta. A szakember Párizsban is nyilvánvalóvá tette, hogy az energetikai átállás a korszerű technológiák ismeretében ma már nem műszaki probléma, csupán politikai döntés kérdése. A dán mérnöktársadalom véleménye szerint Dánia energiafüggetlensége akár húsz éven belül megvalósítható, amihez az áram- és hőtermelésben 100%-ban megújulóenergia-forrásokat kell alkalmazni.

A magyar kormányzat energia­stratégái számára a leginkább tanulságos az lehet, hogy a dán mérnökök az energiafogyasztás és ezen belül az áramfogyasztás csökkenésével számolnak, hiszen szoftveres elemzéseik szerint az elektromos közlekedés és a hőszivattyúk okozta igénynövekedésnél lényegesen nagyobb megtakarítást jelentenek a hatékonyság növelésében rejlő lehetőségek.

A megújulókra és az energiahatékonyságra fókuszáló ­technológiai innovációkból befolyó exportbevételt – ami már most is a harmadik legfontosabb bevételi forrás az ország számára – 2030-ra a jelenlegi ötszörösére, évi 160 milliárd dán koronára (21 milliárd euró/év) kívánják növelni. Ezzel párhuzamosan, a megújulóenergia-források környezetkímélő tulajdonságainak köszönhetően számolnak az egészségügyi kiadások, ezen belül leginkább a légzőszervi megbetegedések okozta kiadások 60%-os csökkentésével is. Az sem elhanyagolható, hogy Dánia lakosságának, mivel nem használ ilyen technoló­giát, nem kell az atomhulladékok lerakásának, monitorozásának és őrzésének költségeit sem finanszírozni, ami az atomfizikusok szerint beláthatatlan, százezer éves távlatban jelent majd folyamatos kiadásokat Magyarországnak – miközben a paksi atomerőmű által termelt áram árában csak néhány évtizedre kalkuláltak ezekkel a költségekkel (és Paks 2. költségeinek tervezése kapcsán is ugyanez a nagyvonalú megközelítés jellemző).

Le kell szögezni: az ENSZ 2015 decemberében Párizsban megrendezett klímakonferenciája nem az atomenergetikáról, hanem a megújulóenergia-forrásokról és az energiahatékonyságról szólt! Ezek a megoldások ma már minden szempontból és minden földrajzi térségben versenyképessé váltak – ráadásul, szemben az atomenergetikával, költségeik folyamatosan és drasztikusan csökkennek. Általános véleményként Párizsban az fogalmazódott meg, hogy akik ezt elég korán felismerik, jelentős straté­giai és gazdasági előnyökre tesznek majd szert az elkövetkező évtizedekben. Azok az országok viszont, amelyek a nemzetközi tendenciákkal ellentétes irányba haladva további évtizedekre elkötelezik magukat a múlt, a XX. század technológiái mellett, hatalmas szakmapolitikai hibát követnek el, amelynek súlyos kárait és hatalmas költsé­geit az adófizetők következő generációi lesznek majd kénytelenek elszenvedni és finanszírozni.

A szerző egyetemi adjunktus (ELTE), az INFORSE-Europe energiatervezési szakértője

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.