Emlékeztetőül: 2009. április elején bizalmas besorolású beszámolót készített az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége Washingtonnak (a moszkvai külképviselet segítségével), miután az orosz Szurgutnyeftyegaz 21 százalékos részesedést vásárolt a Molban. Az amerikaiak szerint az orosz vállalat mögött Moszkva áll, amely Gyurcsány Ferenc, a „Gazprom-miniszterelnök” lemondását követően így szeretné biztosítani befolyását a Mol-piacon.
Több éven át tartott a Mol csaknem a teljes politikai vertikumot maga mögött tudó szabadságharca az orosz befolyással szemben, amelyet 2011 májusában siker koronázott. Orbán Viktor a bejelentéskor így fogalmazott: „Ez több volt, mint vásárlás, ez egy nehéz küzdelem volt. (…) Fontos lépést tettünk az erős Magyarország felé vezető úton.” Hogy a 21,2 százaléknyi tulajdonrészért kifizetett összegnek ma alig több mint a felét éri a Mol tőzsdén forgó ára, többi közt azért, mert most a horvát kormány folytat „nehéz küzdelmet” a magyar olajcéggel szemben – nem öröm, de van ilyen. Akkoriban a kormánypárti közvélemény szemében minden pénzt megért a tranzakció, a Fidesz-hívők hideglelést kaptak az oroszoktól, térnyerésük veszélyeit már-már a hajdani megszálláshoz hasonlították a vérmes publicisták.
Ha másból nem, ebből érzékelhető a néhány év alatt megtett fordulat, amelyet turbó fokozatra kapcsolt az amerikai kitiltási botrány. A kormánypárti világ hol finomabban, hol direktebben ma azt sugallja, hogy közelebb áll hozzánk Oroszország, mint az USA, amelynek „hadműveleti terepe” lett az ország. Teljes fegyverzetben sorakozik fel ennek tudományos leképezéséhez az elméleti hátország, amely hajlamos mindent a nagyhatalmi játszmák, a különböző összeesküvés-tipológiák körébe utalni, ami legalább akkora hiba, mint ha ezekkel egyáltalán nem számolna.
