Azt mondta a minap a kultúra új embere, Hoppál Péter: „Tudom, hogy van egyfajta politikai fanyalgás az MMA körül”, majd hozzátette, „de ahogy megyünk előre az időben, és ahogy látható lesz, hogy a választott elnökség milyen stratégiai irányt követ, egyre inkább el fognak fogyni ezek a hangok”. Nem akarjuk lelombozni a minden bizonnyal nagy tervekkel érkező államtitkárt, de csak az ő világában fogyhatnak el ezek a hangok, méghozzá úgy, hogy ezentúl nem vesz tudomást róluk, és a bevett kommunikációs recept szerint csak az MMA napos oldalára koncentrál, már ha van ilyen.
Mert a Magyar Művészeti Akadémia minden ízében tetten érhető a politika: születésénél, kiemelésénél, felfuttatásánál. Hiszen bárcsak az értékek és nem a baráti ideológia vette volna rá a Fidesz politikusait, hogy köztestületként beemeljék az alkotmányba az MMA-t, és a kultúra egyik szereplőjéből annak majdhogynem irányítójává tegyék.
Ha értékekről és nem politikai döntésről lett volna szó, akkor talán még reménykedhetne Hoppál. Akkor a sokszínűséggel, a kapuk szélesre tárásával még lehetne kozmetikázni az önkényességet, s idővel talán el is tüntetni. De csak úgy, ha a politika kihátrálna a „köztestület” mögül, és hagyná, hogy a kultúra építkezzen tovább a maga törvényei szerint.
