galéria megtekintése

Apró monológ

1 komment


Doros Judit

Mit szeretnél? Főzök neked paradicsomlevest, kaporral meg petrezselyemmel. Finom lesz, mint a múltkor. Akarod? Másodiknak meg zsenge bébirépát borsóval, annak a tejére majd olívabogyót szórok, van kétféle, sima, meg paprikával töltött. Láttam a múltkor egy spanyol filmet, eszméletlen, hogy magozzák ki ezeket. Kiüti egy gép a magot, s ott marad az a finom, sós növényhártya a végén.

Pécsen fantasztikus éttermek vannak. Régebben itt is több helyen lehetett jókat enni. Emlékszel, az állomásnál milyen szenzációs volt az a kicsi hely? Kicsi, de szenzációs. Friss sajtos tésztát adtak meg franciasalátát. És nem volt drága. Hát, ez már más város. Vagy inkább főzzek neked zsenge babot? Már arra gondoltam, hogy idefigyelj, elmegyek hozzád, elviszem az összes cuccomat, ami még van, aztán eladom a lakást és bemegyek a szociális otthonba. Mit szólsz hozzá? Nem, mégse. Nem hiszem, hogy meg tudnám szokni. Szeretem a szabadságot.

Puhán és monotonon puffannak a szavak a nógrádi városka nemrég nyílt kézműves cukrászda-pékség-kávézójában. Már maga a hely is szürreális: provence-i tájat idéző színek, igényes bútorok odabent, szürke, fásult panelházak odakint. Vajjal teli, tökéletes croissant odabent, kínai bolt odakint. Andalító zene, csokimousse és habos kávé odabent, tülkölés, lökdösés, kosz és káosz odakint.

 

Nem lehet nem figyelni a monoton beszédre. Oda kell nézni, még ha lopva is. Átlagos kinézetű, műbőr kalapos, hiányos fogazatú idős férfi beszél egy kötött sapkás, talán még idősebb nőnek. Eldönthetetlen, hogy a húga, a nővére vagy a „nagy ő", akinek csapja épp a szelet a maga sajátos módján. A mondatai átfolynak az asztalok fölött, körbelengik a helyiséget, rátelepszenek a falusi kovászolt kenyerekre, a mákos és diós pozsonyi kiflikre, megkerülik a kecses poharat, japáncseresznye-ízű teát öntök rájuk, aztán odamásznak a fehér papírra, amit szinte öntudatlanul veszek magamhoz, hogy lopva odarójam a mellettem zajló monológot. Beszélgetésnek nem lehet nevezni, a nő mindössze kétszer hümmög, s talán egyszer mondja azt, hogy „nem, az nem lenne jó".

Máskülönben lassú, révedő mozdulatokkal villázza a Kinder szelet nevű süteményt, s pontosan beosztja a nosztalgia kávéscsészében melléadott alig egy deci szódát. – Azt mondta a doktornő, jobban érezném magam, ha lenne családom. Mondtam neki, hogy a szegényeknek nem kell szaporodni. Lám, ott van Afrika, ott is minek annyi gyerek, ha nem tudják őket rendesen megetetni. Közben meg minden visszafejlődik. Próbálj meg te Salgótarjánban timsót venni. Régen mindenütt árulták, filléres dolog volt, azzal állította el a vérzést a férfi, ha megvágta magát borotválkozás közben. Most, ha megvágod magad, mivel húzod össze a sebet? Számítógépes játékkal? Degenerált, hülye kapitalizmus.

Kávét nem akarsz inni? Majd otthon? Főzök neked kávét, nem olyan erős, mint itt. Teszek bele egy kis mixet, hogy legyen benne koffein is. Ha sokáig ébren akarsz maradni, akkor inkább koffeintablettát vegyél be. Majd viszek azt is neked. Meg a kenőcsöt, amit a múltkor adtál. Nem hat. Nem jó semmire. Vagy inkább kidobjam? Nem dobom ki, hátha neked még jó lesz. Várjál, összeszámolom, mennyi lesz a cech. Százharminc forintot adjál még. Nem baj, ha apró.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető