(Bár csak annyiszor egy ezred százalékkal nőtt volna a GDP, ahányszor mi ilyen külkerdiadalt arattunk, ahányszor kapu lettünk valami felé, ahányszor új piacokat találtunk az áruinknak. Csak az orosz piacot kábé tizenhétszer fedezte föl újra és hódította meg kilencven óta egy-egy miniszterelnök, gazdasági vagy pénzügyminiszter, valamilyen államtitkár vagy önjelölt gazdasági diplomataként feszítő üzletember. Meg Kína meg az arab világ! Egzotikus tájak, egzotikus emberek! Chilei cseresznye! Azt mondja egy külkeres ismerős, hogy ez a kereskedőházas mesterterv, vezérötlet vagy mi is, fölöttébb fényesen hasít: el lehet mondani, hogy van. Ott ül kompetens magyar külkereskedelmi generálképviselet, gyártja a papírt, viszi a prospektust, egyszerre árul dughagymát, száraztésztát, bűvös kockát, gyújtásvezérlő elektronikát, napelemet, linóleumot és informatikai projektmenedzsmentet, vele szemben meg ott vannak a multik külkerképviseletei, amelyek tényleg értenek is ahhoz, amit árulnak, tehát a magyar kereskedőház kábé úgy néz ki közöttük, mint a felsőmocsoládi búcsú céllövöldéje Disney Landben.)
Európa termelési központjaként, továbbá a világ minden jelentősebb nem európai gazdaságának európai kapujaként olyan pénzesőre számíthatunk, hogy már karnyújtásnyi távolságba került az ötös metró és Paks 3.
Mit sem ér az egész sajnos, ha Dopeman tényleg kivándorol. És úgy tűnik, tényleg kénytelen külföldre menekülni.
Ki fog akkor bazmegolni az Együtt–Összefogás–PM–Kormányváltók–Ötpárti nevesincs ellenzéki színpadokon? Ki rugdossa majd a hungarocell Orbán-fejet, ha arra kerülne a sor? Mesterházy Attila? Simon Gábor? Zuschlag János?
