Magyar első minisztersége idején kiterjesztették 18 éves korig a tankötelezettség felső határát, és ezzel összefüggésben új iskolaszerkezet bevezetéséről hoztak törvényt. A tananyagot pedagógiai szempontból logikusabban, a diákok életkori sajátosságaihoz pontosabban illesztve kívánták elosztani a tanévek között. Az elképzelés lényege az volt, hogy legyen az alapozó szakasz nyugodt és erős, négy- helyett hatéves, az általános műveltséget nyújtó szakasz pedig logikusan felépített, és utána még két év álljon a diákok rendelkezésére, hogy a továbbtanulási irányuknak megfelelő tárgyakban elmélyülhessenek.
Az összes volt szocialista ország közül csak Lengyelországban sikerült a nemzetközi mérések által is igazolt módon versenyképes oktatási rendszert létrehozni, és éppen azért, mert ott ilyen iskolaszerkezetet vezettek be. Nálunk az 1998-as választások után hatalomra került új kormány visszavonta az új iskolaszerkezetről intézkedő törvényt. Maradt a nehézkes nyolcosztályos általános, maradt a „mindent kétszer tanítunk, de egyszer sem igazán” felületessége, maradt a diákok túlterheltsége és hajszoltsága.
A 90-es évekre esik a Magyar Bálint által is minden lehetséges eszközzel támogatott középiskolai expanzió. Másfél évtized alatt 35 százalékról 76 százalékra emelkedett a korosztályon belül az érettségit tett diákok aránya. Ennek a törekvésnek olyan választópolgárok nevelése volt a célja, akik mind műveltségük, mind elemzőképességük alapján viselni képesek a demokrácia felelősségét. Most visszavágták 16 évre a tankötelezettségi korhatárt, kiszorítják a felsőoktatásból a diákok jelentős részét, a gimnáziumi helyek számát pedig drasztikusan csökkentik. Így kasztosítják a társadalmat.
A Nemzeti alaptantervet és az iskolában tanítandó műveltséganyagot a Magyar-érában a szabadság és a felelősség elvéből kiindulva határozták meg. A tantestületek jogkörébe utalták a helyi tantervek elkészítését, széles körű tantervi választékot hoztak létre, az adaptálható tanterveket tantervi adatbankokban hozzáférhetővé tették, rendkívül alapos tanári továbbképző hálózatot építettek ki. Az életben való sikeres boldoguláshoz fontos új műveltségelemeket vezettek be (például informatika, közgazdaságtan). Létrehozták a nyelvi előkészítő évfolyamot, amelyet 2010 után szintén felszámoltak. Akkor a demokráciára és a piacgazdaságra kívánták felkészíteni a tanulókat. Ma a szabadságtól és a felelősségtől való megfosztás az alapelv. Csak egy (brutálisan átideologizált) tanterv létezik. Csak két, központilag megnevezett tankönyv közül lehet választani.
Magyar Bálint vétójoggal ruházta fel az Országos Köznevelési Tanácsot. Ennek a tanácsnak több mint húsz tagja volt, és abból csak hármat jelölt a minisztérium. De ha az OKNT bármelyik oktatáspolitikai törvényjavaslatra vétót mondott, azt a tárca nem terjeszthette be. Hogy az OKNT demokráciája milyen hatásos volt, azt Hoffmann Rózsa onnan is tudhatta, hogy ő is tagja volt. Nem véletlen, hogy viharsebesen fölszámolták. Egy etatista-korporativista „pedagóguskart” állítottak a helyére.
Annak idején integrációs normatíva bevezetésével, miniszteri biztos munkába állításával és egy sor deszegregációs intézkedéssel igyekeztek javítani a roma fiatalok esélyeit. A 2009-es PISA-jelentés nemcsak a tanulási teljesítmények javulását jelzi, különösen a korábban rosszabbul teljesítők körében, hanem a szegregáció csökkenését is, bár még így is a sereghajtók között maradtunk.
Természetesen nem állítható, hogy Magyar Bálintnak minden tervét sikerült megvalósítania, s minden lépése sikeres volt. Az iskolaszerkezet korszerűsítését a kormányra kerülő Fidesz leállította. Hibernáltak minden sikerrel kecsegtető kezdeményezést, amely Magyar Bálint nevéhez fűződött: például a Széchenyi professzori ösztöndíjat, az új Nemzeti Színház felépítését az Erzsébet téren; sőt egy időre még a Sulinetet is. A teljesítményelvű bérezésnek is csak egy kezdő lépését, a minőségi bérpótlék bevezetését sikerült Magyarnak elérnie. Ezt elbuktatták a szakszervezetek és a jobboldali populizmus.
A nagyon széttagolt, olykor kérdéses színvonalú önkormányzati iskolafenntartás helyére alulról szerveződő, demokratikusan választott kistérségi társulásokat kívántak állítani. Ezt kétharmados többség hiányában nem sikerült keresztülvinni. Most olyan felülről kinevezett járási hivatalnokok gyakorolják az igazgatók helyett a munkáltatói jogokat, akiket a miniszter nevez ki (!).
Magyar idejében mind a tananyagot, mind a nevelési eljárásokat nyilvánosan és önállóan választották meg. Ma minden döntést központosítanak, a pedagógus nem is nyilatkozhat felsőbb engedély nélkül.
Emlékszem, a tanár kollégák és a szülők is mennyire indulatosan háborogtak Magyar Bálint liberális reformjainak egyes elemei – például a diákok szöveges értékelése vagy az alsó tagozatos buktatás korlátozása – miatt, de aztán a rendszer elkezdett működni.
Volt egy periódus a hazai iskolatörténetben, amikor fontos mutatók a pedagógiai rendszer teljesítményének javulásáról tanúskodtak. Ezt szinte ellenállás nélkül hagytuk elveszni, értékeit tönkretenni. A szabadság és a felelősség értékei helyett hagytuk magunkat más elvek uralma alá vetni.
Már most is késő megvonni a mérleget, de jobb későn, mint soha: nem kellene végre rehabilitálnunk az oktatáspolitikánk demokratikus korszakát?!
A szerző 1990-től 2013-ig a Köznevelés főszerkesztője volt
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenn tartja magának a jogot, hogy meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
