Értem viszolygásukat, mégis megkérdezem: háttérbe vonulásukkal miért akarnak még nagyobb hatalmat adni azok kezébe, akik eddig is mindent a vezér és klikkjei kezébe koncentráltak, hogy mindenről ők dönthessenek?
A vezéri klikk dönt, lesz-e kréta, lesz-e világítás, meleg lesz-e gyermekünk osztályterme. Ők döntenek a kötelezően mindenkinek egységes, bár ingyenes könyvekről, a janicsárképzők katekizmusáról, amelyekből gyerekeink a szolgaság parancsait, alázatosságát, egyforma szürkeségét kell, hogy megtanulják. Azt kell megszokniuk, miközben a világ színes, az ismeretek sokfelől, sokféleképpen, sokféle módszerrel szolgálhatnák a szabad, érdeklődő gyerekeket. Azoknak írok, akik a politizálástól elzárkózva, legjobb esetben a tévéből értesülnek róla, ha gyerekük, unokájuk az iskola hideg falai között a kötelező tornától és a vezér fülének tetsző énektől melegszik, miközben a vezér bemelegít kedvenc fociklubjának melegített gyepszőnyegén.
Aki elfordult a politikától, aki nem ment el választani, aki nem kényszerítette ki politikusaiból az együttműködést, az felhatalmazta a vezéri klikkeket, döntsön ő gyereke sorsáról. Aki nem ment el választani, akit nem érdekel a politika, az kirekesztette a közös döntésből gyereke tanárját vagy saját magát, hiszen nincs már közös döntési helyzet sehol. A vezér és klikkje dönt valahol magasan a gyerek és szülője feje felett. Azoknak a politikától elfordult szülőknek és nagyszülőknek írok, akik még több hatalmat és még több pénzt szeretnének koncentrálni a vezér és klikkjei kezébe, hogy azt ne a gyerekeinkre, hanem magukra fordítsák. Nekik azért írok, hogy menjenek el a spontán szerveződő „szülői értekezletekre”, a betegjogi találkozókra, ne fordítsanak hátat gyerekeiknek, önmaguknak.
Látva néhány jobb sorsra érdemes párt vezetőjét, politikusokat is a tömegben: a Ripacsok című film híres slágere jutott eszembe: Egyedül nem megy. Ezért másodszor azokhoz a politikusokhoz, pártokhoz szólok, akik, amelyek annyira bíznak a maguk erejében, hogy szóban nagyon akarják a többiekkel való együttműködést, de azért ott asszisztálnak a nemzeti együttműködés rendszerében, nemzetvédőként segítenek szétverni az európai béke fenntartásának ma még meglévő szervezeteit, akik nem a gyerekeket, mindenki gyerekét védik, hanem magukat, akik a népszerűségért lihegve vagy félelemből nem lebontani, hanem építeni szeretnék a kerítéseket, korlátokat és a korlátoltságot.
Azokhoz a jámbor és a vad nacionalizmust szavaló politikusokhoz szólok, akik elhiszik, hogy egy pici, nyitott, állami maffiák által kifosztott, erőforrások nélküli ország képes megvédeni magát a világ és Európa egymásra torlódó válsághullámaival szemben; elhiszik, hogy az ehhez szükséges erőt nem az együttműködésből, hanem a vezéri klikkek tenyeréből meríthetik. Azokhoz a politikusokhoz szólok, akik azt hiszik, ha rendesen eljárnak a sajtótájékoztatókra, ha egyenesen beszélnek egy stúdióban egyedül, akkor azt a többiek értik és megértik. Azokhoz szólok, akiket nem látok piacon, utcán naponta, mert nem akarnak folyamatosan kérdésről kérdésre, háztól házig érvelni a javaslataik mellett, hogy azt hallják meg a választók; akik nem akarnak beszállni a versenybe, kinek a tisztességében, kinek a szavában ne kételkedjen a választó.
A hasonlóan kiszolgáltatott politikustársakat nem csupán a választások előtt és a kormányalakításkor kell keresni, hanem akkor is, amikor példamutatással lehet bebizonyítani, hogy a békét, a gyerekeink jövőjét és biztonságát, lányainkat meg...ni akaró fehérvári huszárok agresszív macsó csapatát a partnerséggel lehet kiszorítani és legyőzni. Mi az akadálya annak, hogy az ellenzéki politikusok akár már most elkezdjék azt a vitasorozatot, ami azután az előválasztáshoz, a legjobb jelölt és a megbízók számára leginkább meggyőző érvelés kiválasztásához vezet, hogy amikor eljön az ideje, tisztán láthatóan legyen minden választó számára: valóban van választható alternatíva. Csak az elvégzett tisztességes munka, a meggyőződés és a hajlíthatatlan gerinc alapján lehet ellenállni a vezéri klikk által működtetett és csúcsra járatott karaktergyilkos gépezetnek. Ki fogja megvédeni és képviselni a népképviselőt, ha nem a társai – a többi pártok – és megbízói, a választók, akik látták, érezték, hogy meg akar dolgozni a pénzéért?
Itt az ideje, hogy plasztikdemokráciából, plasztik beszélő gépekből valóságos hús- és vér emberek lépjenek elő, akik tudják, érzik és képviselik, hogy mindig a többi politikussal, párttal együttműködve kell kialakítani a javaslatokat, együtt kell érvekkel és tényekkel legyőzni a vezéri klikket, de ha kell, akár egyedül cselekedni sem félnek.
Végül azoknak, akik nehezen tájékozódnak, akiknek minden alamizsna számít, akik ugyan nem mindig értik, de mindig pontosan érzik, hogy mi cseng hamisan és mi az igaz, jusson eszükbe Gárdonyi Egri csillagokjából: „Mentül jobban ütik, annál jobban szikrázik.” Az idézet arra utal, hogy ha erős az ellenfél, ha nagynak látszik a túlerő, nem megfutni, meghunyászkodni, behódolni kell, hanem vállat a vállhoz szorítva kitartani, mert nem dobhatjuk oda a hatalomnak gyerekeinket, mert mindig van remény.
A dac egyenesíti ki a gerincet, kergeti el a félelmet. Az egymásban bízó pedagógusok, nővérek, szociális munkások, szülők és nagyszülők megfontolt némasága hangosabb, mint a legnépesebb, a legelszántabb, a legjobban felfegyverzett, hatalmas klikk. Az összefogás bátor csendjében jobban hallatszik az elnyomók gyáva pökhendisége, félelme.
Az összefogás csendjét felválthatja a szülők, nagyszülők és tanárok állandósuló, bátor és szókimondó, a gyerekekért tenni akaró „szülői értekezleteknek” a javaslata. Az összefogás csendjében messze hangzóan sorolhatják ajánlataikat az egymással versengő politikusok, akik közül a helyi versenyben kiválasztódik a legmeggyőzőbb hang, a legelfogadottabb arc. Ettől változhat a világ.
Akik csak érzik, de nem mindig értik, hogy mi miért jó nekik, azoknak azért írok, hogy legyenek ott, amikor a viták, a helyi „szülői értekezletek” létrejönnek, és indulatszavakkal, helyesléssel vagy kérdésekkel legyenek a közös javaslat, a közösség részesei. Érezzék, hogy nem szorultak le Magyarország térképéről. Akkor változhat a világ. Mert mi megváltoztatjuk.
A szerző közgazdász, a Medgyessy-kormány gazdasági minisztere
