Az egy percig nem zavarja a hatalom gyakorlóit, hogy a közoktatásban dolgozók élet- és munkakörülményeinek védelmét (klasszikus szakszervezeti feladat!) nem lehet ellátni a közoktatásban dolgozók élet- és munkakörülményeit meghatározó törvények tartalmának befolyásolása nélkül…
Az illegitim és függetlenségben erősen megkérdőjelezhető Nemzeti Pedagógus Kar nem alkalmas erre a feladatra, főként nem abban a kiváltságos szerepben, amellyel a törvényalkotó felruházta. Ameddig nem történik valódi – tagság általi – megerősítés, addig a kar léte nyugodtan idézőjelbe tehető. A legitimitást jelentő tényleges belépések is azonban mindössze egy helyet jelenthetnek az egyeztetés asztalánál, nem többet.
Az eddigi érdekegyeztetések bűvös – kirekesztésre alapot adó – szava volt a „reprezentativitás” kifejezés. Csak azokat a szakszervezeteket engedték a tárgyalóasztalhoz, melyek létszáma elérte az adott szakma munkavállalóinak 10 százalékát. „The big is beautiful” mondják már régóta, partvonalon kívülre szorítva azokat a „kellemetlenkedőket”, akik nem érik el a bűvös határt. A valóságban a nagy nem szép, csupán csak nagy.Hogy valóban bírják-e a szakma támogatását, ismerik-e munkavállalóik szándékait, elképzeléseit, már megoszlanak a vélemények. A nagy az szép. Punktum.
Háromévente ismétlődik a szakszervezeti reprezentativitás megállapításának procedúrája. Akárcsak az elmúlt alkalommal, most is rendszerhibák tömkelege akadályozza a korrekt adatszolgáltatást, s hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, a Klik létrehozása és működése sem könnyíti meg a helyzetet, sőt…
Az idei eljárásban kétszer kellett meghosszabbítani az adatszolgáltatás idejét az informatikai rendszer elégtelen működése miatt, s az is előfordulhatott, hogy a közérdekű adatok megismerését akadályozta meg az állami intézményfenntartó vezetője. Maga a reprezentativitás megállapításának eljárása is tévedésen alapul. A „nagyság” mértéke nem azonos a bizalommal. Annak kiderítésére, hogy ki milyen támogatottsággal rendelkezik, évezredes „jó gyakorlat” létezik, a választás. Az eredmény ismeretében rendkívül könnyen egyértelműsíthető, hogy kivel kell tárgyalnia a kormánynak, és kivel nem.
Gondoljunk csak bele: ha a parlamenti helyek elosztásánál is azt vennék figyelembe, hogy melyik pártnak hány tagdíjfizető tagja van, akkor is azok irányítanák pl. az oktatást, akik ma teszik? Segítek. Nincsenek kétezren.
Azt mondták, folytatják. Így nem szabad.
A szerző a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elnöke
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
