Ami jogos és ami nem

A pártállam-állampárt iratanyagának állami oldalát az állami levéltár őrizte, a párt oldalát pedig a Párttörténeti Intézet. A PTI akkor vesztette el iratanyagának kétharmadát, amikor a kilencvenes évek elején az állampárt iratait az állami levéltárba vitték. Az intézet és az MSZP akkor is tiltakozott. Nem volt igazuk. Az állampárt a pártállam része. Az iratainak állami levéltárban van a helyük. És a többi pártállami intézményé is. Az alkotmányosság gyalázata, hogy ilyen részletkérdéseket az egyébként is illegitim alaptörvényben szabályoznak, de tartalmilag tökéletesen helytálló az az elv, amelyet 2012-ben oda beleerőszakoltak, hogy ti. a „kommunista állampártnak, az annak közreműködésével létrehozott, illetve a közvetlen befolyása alatt álló társadalmi és ifjúsági szervezeteknek, valamint a szakszervezeteknek a kommunista diktatúrában keletkezett iratai az állam tulajdonát képezik”. Helyes tehát, hogy a Kúria jogerős ítélete szerint ezeket az iratokat, például az egykori szakszervezeti levéltár anyagát az állami levéltárnak át kell adni. Nem helyes viszont, hogy ezekkel együtt nem pártállami iratoktól is meg akarják fosztani a PTI-t. Ha a PTI elismerné, hogy az állampárt uralta ifjúsági, női és szakszervezetek a pártállam részei voltak, és az irataik az államot illetik, akkor tiltakozhatna hitelesen az ebbe a körbe nem tartozó iratok, például a rendszerváltás idején keletkezett független szakszervezetek vagy az egyesülés előtti szociáldemokrata párt iratainak elvétele ellen. Így viszont a PTI csak ingatag jogi és politikai alapon tiltakozhat. Ilyen ingatag jogi alap az elbirtoklás. Ilyen ingatag (és a rendszerváltás megmaradt hívei számára elfogadhatatlan) politikai alap a folyamatosság hangsúlyozása a rendszerváltás előtti és utáni korszak között.

Az viszont jogos követelés, hogy a PTI kapjon jelentős kártalanítást az átadandó iratanyag negyedszázados kezeléséért. Minden fillért üdvözlünk, ami a kurzuslovagok helyett valódi történészekhez jut.