galéria megtekintése

Ami életszerű

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 25. számában
jelent meg.


Révész Sándor
Népszabadság

A Közmunkás Szakszervezet tapasztalatai szerint a közmunkások többsége „félelemből vagy hálából a kormánypártokra adta a voksát”. Hálából, hogy van közmunka, és félelemből, hogy nem lesz.

Ha lehet munkanélküliként diszkriminálni azt, akinek éppen munkát adtak, akkor mindent lehet

Félelemből bizony: hiába van magány a fülkében, a helyi eredmények úgyis ismertek, és bárhonnan bármikor vissza lehet vonni a közmunkára való pénzt. Ahol sokan szavaznak a Fidesz ellen, mindenkiről feltételezhetik, hogy úgy szavazott, és mindenki koplalhat. Szó szerint.

 

Mitől jó ez az orbánista közmunka, ha rossz?

Több a semminél, és az éhezőnek minden falat kenyér fontos. Ettől jó. És három okból rossz.

Egy: a totális kiszolgáltatottság. Akinek nem adnak közmunkát, nem jogosult semmire. Egyetlen fillérre sem. Akkor sem, ha egyáltalán nem tehet róla, hogy nem jutott neki munka. S ha jutna is: a közmunkából a település urai bárkit bármiért kizárhatnak. Tízezrekkel ezt meg is tették. A regisztrált munkanélküliek több mint fele semmilyen ellátásban nem részesül. Több mint hatszázezer embernek nincs semmiféle legális jövedelme.

Kettő: a diszkrimináció. A törvény megállapítja, mennyi bér jár minimálisan egy óra munkáért. Az állam felrúgja a saját törvényét, és a közmunkásoknak sokkal kevesebbet ad.

Három: a pazarló állami bürokrácia, a kormány kirakatpolitikája uralja a közfoglalkoztatást, ami ettől fenntarthatatlanul drága, kiszámíthatatlan, bizonytalan, esetleges, hogy értelmes vagy értelmetlen és megalázó munka és oktatás jut-e a közmunkásnak. A közfoglalkoztatásra költött tíz forintból csak négy kerül a közmunkás zsebébe, viszont mind a tíz a rászorulókra szánt pénzből megy le, amit egyébként is csökkentettek, ezért aztán egyre többen egyre inkább éheznek.

Senkit és senki gyerekét nem lehet tudatosan, szisztematikusan éhezésre ítélni, továbbá senkit nem lehet az elemi létfeltételeitől megfosztani, pláne olyasmi miatt, ami nem tőle függ. Azt a pártot, amely ezeket az alapnormákat figyelmen kívül hagyja, tudatos és lelkiismeretes polgár nem veszi számításba a választható pártok között.

De mi van ezen túl? Mit jelent például az, hogy oly sok ember oly nagyon szeretné, ha diszkriminálnák őt, és kapna mélyen a minimálbér alatt fizetett munkát? És mit jelent az, hogy ezen munkákat végképp nem érné meg minimálbéres foglalkoztatottakkal elvégeztetni?

Ezt lehet úgy értelmezni, hogy helyes, ha valaki nem kapja meg a munkájáért a törvényes minimumot, ha munkanélküli. Ebben az esetben utat törünk mindenféle diszkrimináció legalizálása felé. Ha lehet munkanélküliként diszkriminálni azt, akinek éppen munkát adtak, akkor mindent lehet. Ennél életszerűtlenebb, abszurdabb értelmezési lehetőség nincs. És akkor mi lenne az életszerű?

Hát, bármily kellemetlen, sajnos az, hogy a minimálbér életszerűtlenül magas. Hiszen volna munkaerő-kínálat és -kereslet is alacsonyabb szinten, és nagyon fontos lenne a nyomorgók számára is, a társadalmi integráció és az új generációk szocializációs mintáinak szempontjából is, hogy ezzel éljenek. Hogy diszkrimináció, megbélyegzés nélkül lehessen keresni – annyit, amennyit lehet.

Ebben az esetben persze legközelebb majd nem a minimálbér teljesen irreális emelésével kell kampányolni. Ami életszerű, nem mindig kényelmes. Ezért szokták életszerűtlennek minősíteni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.