Mondjuk az igaz, hogy nem ilyen jövőt szántak, nekem kellett volna továbbvinni a céget, a nem tudom hány hektárnyi almaföldet, a környéken mindenesetre a legnagyobbat állítólag, de hát mi a francot érdekel engem az alma? És akkor mondták, vagyis mondta apám, hogy oké, akkor legalább egy jogot végezzek Debrecenben. Viszonylag közel. Persze. Meg se álltam Pestig. Itt lett jog. Azóta meg csak azt tudom csinálni, amihez kedvem van éppen. Most ezt. Bármit.
Tudod, hogy utálom én az almát? Mindenért az almának kellett hálásnak lenni, jó, hogy nem még oltárt is berendezel neki itthon, Laci, mondta anyám nevetve apámnak, amikor az túlzásba esett, de apám ilyenkor nem nevetett, hanem megsértődött, és lement a műhelybe, és akkor úgy kellett visszaédesgetni a házba valamivel. Abból lett elege anyámnak is, a kibaszott almából, mert nem igaz, amit apám mondott az ő-ági rokonoknak, hogy ő adta be a válópert, amiért anyám megcsalta egy nyíregyházi ügyvéddel. Anyám hagyta ott, mert nem bírta elviselni az ájtatoskodást, a minden vasárnap templomot, meg hogy apám olyan jól akart feküdni a polgármesternél meg mindenkinél. És akkor elment.
És apám meg, az ügyvéd után, elkezdett mindenféléket kitalálni rólam is. A valóság sose volt neki elég. Mielőtt mennék, mindig felhívom, és ő elmondja, miket hazudott előzőleg össze a rokonoknak rólam, mert mindig kitalál valamit, hogy mit csinálok éppen, és mindig valami izgalmasat. Amikor majdnem egy évig nem mentem hozzá haza, akkor például Rómában voltam ösztöndíjas – közben meg csak egy cukrászdában voltam pultos Lőrincen. De a rokonok azt is úgy tudják, hogy nekem már két éve komoly munkám van, nagy autóm, negyvenes vőlegényem, aki nagykövet valami olyan országban, amit meg se mondhat, és még az ő háza is be van poloskázva a mi szerelmünk miatt, és akkor még mártír is lehet. Teljes elmebaj.
De hát nem szóltam eddig ezekre semmit, mert végeredményben szeretem valahol. Játsszon, nekem úgyis mindegy. Kérdeztem tőle múltkor azért, hogy hogy hívják a hány éves vőlegényemet, apu. Kázmér, 43, vágta rá. Mondom, szuper, nagyon ügyes vagy, Kázmér. És hogy nem lehet más, ő már ezt elhintette, ne haragudjak. Mindenesetre nem tudom, mit szól majd apám, mikor vasárnap csak úgy beállítok a 13 éves Opelemmel meg a pasimmal a születésnapi zsúrjára, hogy elmondjam, ettől a Pétertől várok gyereket, aki 27 éves és csóró informatikus. De legalább szereti az almát.”
