Nem kell hozzá különösebb szellemi odüsszeia, hogy belássuk: az idegenforgalom fogalma már szóképében is ellenszenves, analitice, hiszen idegen egyrészt, másrészt meg forgalom.
Nehéz lenne velem vitatkozni, amikor azt állítom, hogy a modern ember egyik rákfenéje a turizmus. Mert micsoda a turizmus valójában? Az ember jó dolgában elutazik valahová, ahol aztán semmi dolga sincsen. Ennek megfelelően, miután megérkezett, ott semmi értelmeset nem csinál, csupán semmirekell. Ennél ellenszenvesebben hippibb dolgot még egy batikoltra elesdézett, ragacsos hajú, látványra is büdös Alan Ginsberg sem tudna kitalálni.
A turizmus alávalóságát semmi sem bizonyítja jobban, mint a turistákat övező általános ellenszenv. A turistákat mindenki utálja. De főképpen maguk a turisták. Ha megfigyelték, mindig minden turista olyan helyekre igyekszik, ahol „nincsenek turisták”.
Alighanem a kedves olvasó is bőséges számban rendelkezik olyan ismerőssel, rokonnal, boldog őssel, aki unos-untalan kiselőadás keretében áradozik arról, milyen „nem turistás” helyen járt éppen aktuális turistáskodásán. Ami ugye eleve nonszensz, hiszen ahol ő, azaz a turista jár, az per definitionem turistás hely, ugye. Ehhez aztán tényleg nem kell megnyerni a matematikaolimpiát.
Implicite látható tehát, hogy a turizmus az agysejtek működésére is negatív káros hatással van.
Sajnos ma még az emberiség jelentős része hagyja magát elkápráztatni a turizmus és az IDEGENforgalom rövid távú gazdasági előnyeinek talmi csillogásától, és csak ritkábban jelennek meg előtte az árnyoldalak, mint például a fokozottan terjedő fertőző betegségek és az utcákon kongázó ápolatlan hippik. Ámde azonban, ha mindent mérlegre teszünk, és ahogy a költő, messzi jövendővel komolyan öszvevetünk jelenkort, akkor láthatjuk: kígyót melengetünk a keblünkön, és addig kell megálljt parancsolni a turizmusnak, amíg nem késő. Mielőtt a gyermekeink kongázó hippik lesznek a saját hazánkban. A sa-ját ha-zánk-ban.