Kiállította magáról a bizonyítványt a magyar politikai elit azzal, ahogyan a mobilparkolási rendszer monopolizálását kezelte. Három éve van törvény róla, lassan két éve, hogy a végrehajtási rendeletet is ismerjük, tudjuk, milyen feltételek mentén működik majd a rendszer, egy-két – halk szavú – képviselőt kivéve mégsem foglalkozott senki azzal, mi lesz az intézkedés hatása.
Pedig az amúgy nem atomfizikai bonyolultságú rendelet szövegéből egyértelmű volt, hogy a leggyakrabban, napi hatvanezer alkalommal használt szolgáltatás drágulni fog. A figyelmeztetések is jól hallhatók voltak, így nehéz ezt másként értelmezni, mint hogy a kormánypárti képviselők asszisztáltak a mobilparkolás drágításához, az ellenzékiek pedig ügyet sem vetettek rá. Vagyis az egy év alatt majdnem húszmillió mobilparkolást indító autóstömeg nem számított a szemükben jelentős választói bázisnak.
A történet sajnálatos módon a mai Magyarországon mindennaposnak számít. Egy már létező, valós igényre építő és a maga idejében egy jó ötlettel megalkotott üzletet egyetlen törvénnyel kihúztak egy magánvállalkozás alól. Hiába működött jól a rendszer, megcsinálták ugyanazt egy állami cégben, 800 millió forintból. S aki ismeri a mobil fizetési rendszer történetét, tudja: az eddig is létező rendszer állami letükrözésekor példás visszafogottságot tanúsított az újonnan felállt monopolcég immár negyedik vezetése. Elődeik első forgatókönyve ugyanis – úgy beszélik – hárommilliárdos fejlesztés lett volna.
