Bronislaw Komorowski lengyel elnök szerint Comey megsértette azokat a lengyeleket, akik a náci megszállás idején segítették, mentették a zsidókat. Komorowski „ezreket” említett, s tudjuk, hogy 2015. január 1-jéig a Jad Vasem „Világ Igaza” címmel 6532 lengyelt tüntetett ki, mert életüket, egzisztenciájukat kockáztatva mentették üldözött, izraelita hitű, vagy más hitű, de a fajüldöző törvények értelmében zsidónak minősülő embertársaikat. Ezzel az összesen 25 685 „Világ Igaza” között a lengyelek alkotják a legnépesebb csoportot. (Magyarországi embermentő tevékenységért 823 embert tüntettek ki eddig.)
Az embermentők nem említése elsősorban azoknak fájhat, akik csakis őket tartják a lengyel (és a magyar és a holland és a litván stb.) nép igazi képviselőinek. A többiekről, vagyis a náci tömeggyilkosok cinkosairól, a feljelentőkről, a zsidók elpusztításából hasznot húzókról pedig ugyanők nagyon szeretnének elfelejtkezni. Ewa Kopacz lengyel miniszterelnök azzal vádolta Comey-t, hogy azok közé tartozik, akik „képtelenek a történelmi igazságot tisztességesen előadni. Azt akarom mondani, hogy Lengyelország nem elkövető, hanem áldozat volt a II. világháborúban”. Hozzá csatlakozott Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is, aki szerint az FBI-igazgató szavai „elképesztő érzéketlenségről és megengedhetetlen felületességről tesznek tanúbizonyságot. Senkitől sem fogadjuk el, hogy Magyarországgal, a magyar emberekkel szemben ilyen általánosítást és rágalmazást fogalmazzon meg”.
A legélesebben talán Anne Applebaum Pulitzer-díjas újságíró bírálta az FBI-igazgatót. Ő évekig tagja volt a The Washington Post szerkesztőbizottságának, sokat publikál a lapban, és jó kritikákat kapott 2003-ban a Gulagról írott könyvére. Applebaum fő érve az volt, hogy nem volt a világháború idején lengyel állam, nem volt Vichy típusú állami kollaboráció, tehát minden egyes lengyel áldozat volt, és még azok is, akik esetleg (zsidókat) öltek, csak azért tették, mert különben őket ölték volna meg. Applebaum szerint a német megszállás után a magyar államot (is) feloszlatták, más szavakkal Magyarország is, mint Lengyelország, olyan törvénytelen, erőszakos terület lett, ahol minden lehetségessé vált. Applebaumról köztudott és ebben a cikkében is leírta, hogy ő Radoslaw Sikorskinak, a lengyel alsóház elnökének a felesége. 2011. február 27-én Sikorski még külügyminiszterként a Haaretz c. izraeli napilapnak azt nyilatkozta, hogy „a náci Németország hajtotta végre a területünkön a holokausztot, akaratunk ellenére, de a szemünk láttára”. E gondolatot ismételte meg most a felesége.
A felelősség el- és áthárítása kizárólag a németekre (és esetleg egy maroknyi „hazai” kollaboránsra) csaknem minden országban jellemző, amelyet „érintett” a holokauszt, Franciaországtól Litvániáig és Romániától Hollandiáig. Ne beszéljünk arról, milyen erős, milyen széles tömegeket átható volt az antiszemitizmus Lengyelországban, gondolhatja Applebaum és Sikorski is. Felejtsük el, hogy az egyetemeken és főiskolákon „gettópadokba” kényszerítették a zsidó diákokat, akiket, ha megpróbáltak ellenállni, miként Magyarországon is, antiszemita diáktársaik agyba-főbe vertek.
Lengyelországban az antiszemita diákok és tanáraik numerus clausus törvény nélkül is elérték, hogy a zsidók százalékos aránya 1921-től 1938-ig drámaian, 24,6%-ról 8%-ra csökkenjen. A vallásos zsidók millióit sértette a kóser vágás tilalma. A lengyel katolikus és világi sajtóban nemcsak Krisztus gyilkosainak, hanem a lengyel nép ellenségeinek, árulóknak nevezték a zsidókat, akik bármikor készek együttműködni az ukránokkal és a németekkel (!) is. Applebaum nyilván nem olvasta azoknak az 1945 után született lengyel történészeknek a munkáit, akik feltárták, hogy a megszállás idején sem az átlagemberek, sem az ellenállók körében nem számított elítélendőnek, ha nácikkal együtt lépnek fel a zsidókkal szemben. A lengyel kormány ugyan valóban Londonba menekült, de a helyi közigazgatást sok helyütt nem oszlatták fel a nácik. Lengyel kishivatalnokok, rendőrök ezrei működtek együtt 1939 és 1941 között Kelet-Lengyelországban a szovjet megszállókkal. A németek bevonulása után a náci propaganda az antiszemitizmussal átitatott lengyelek százezreivel könnyen el tudta hitetni, hogy a bolsevik terrorért a lengyelországi zsidók is felelősek voltak. A szovjet megszállókkal kollaboráló észtek, lettek, litvánok, ukránok, beloruszok és lengyelek a zsidók üldözésével, feljelentésével, kirablásával és legyilkolásával magukat is tisztára akarták mosni.
A Kanadába emigrált Jan Grabowski lengyel történész szerint 250 ezer zsidó menekült a falvakba, erdőkbe, szökött meg a gettókból, deportáló szerelvényekből vagy náci lágerekből. Közülük mind össze 35 ezren élték túl a megszállást. Többek között azért nem többen, mert a lengyel rendőrség hatékonyan együttműködött a nácikkal. Sok esetben elfogták, kirabolták, majd megölték a bujkálókat, és nem is tájékoztatták erről a németeket. Voltak a Honi Hadseregnek olyan egységei, amelyek befogadtak a partizánok közé zsidókat, más egységeik viszont kifejezetten „vadásztak” a bujkáló zsidókra. A bujkáló zsidók fő ellenségei közé tartoztak a zsarolók, a „szmalcownikok”, akik addig fenyegették, zsarolták a bujkáló, rejtőzködő zsidókat, amíg azoknak volt pénzük. Amikor az utolsó fillérjüket is kizsarolták tőlük, akkor jelentették fel őket. A lengyel parasztok a partizánokat általában nem jelentették fel, zsidókat bújtatni viszont halálosan veszélyes volt.
A németek sajátos túszrendszert vezettek be. Egy-egy faluban kijelöltek néhány embert, akiket úgymond felelőssé tettek, ha bujkáló zsidókra bukkantak. Voltak lengyelek, akik hazafias tettnek tekintették a zsidók ölését, és fel voltak háborodva, amikor ezért a háború után felelősségre vonták őket. Grabowski legújabb könyvében ír azokról a bátor, önfeláldozó lengyelekről, akiket saját szomszédjaik jelentettek fel, és azokról is, akiket éppen azért, mert a világháború alatt zsidókat mentettek meg, ma is kirekeszt a közösségük. Ma is vannak olyan lengyelek, akik szüleik, nagyszüleik embermentő tetteiről csak zárt ajtók mögött mernek beszélni.
Az pedig szóra sem érdemes, amit Applebaum Magyarországról ír. Nyilván a fideszes alaptörvény preambulumában olvasta, hogy 1944. március 19. után már nem volt magyar állam, és mindenről a német megszállók tehetnek. Schmidt Mária 2010-ben a Mol által 10 000 euróval szponzorált „Petőfi-díjjal” tüntette ki Applebaumot, és amikor a kitüntetést átadta, bizonyára megmutatta neki a Terror Háza Múzeumban az állandó kiállítását, amely ugyanazt hazudja, amit most Applebaum. Szijjártó Péter is jobban tenné, ha figyelne Áder Jánosra, aki tavaly augusztusban pontosan fogalmazott: ki kell mondani, hogy a zsidók és a cigányok tragikus meghurcoltatásában „a magyar állam számos képviselője, megannyi cinkos propagandistája, ezernyi náci szellemiségű tisztségviselője, csendőre és nyilaskülönítményese is tevékenyen részt vett. Az áldozatok emléke előtt fejet hajtva ki kell mondani, hogy az akkori magyar államnak súlyos felelőssége van abban, hogy ez megtörténhetett hazánkban. Ki kell mondani, hogy a hazánk német megszállását követő tragédia az akkori magyar államnak is szégyene. A népirtásokért viselt felelősség nem egyedül a hitleri Németországé. Súlyos és elévülhetetlen felelősség terheli az európai országok náci kollaboránsait is”.
A szerző történész
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
