A tények hiába egyértelműek, a különböző kurzusok emlékezetpolitikája döngő léptekkel masíroz át a história neuralgikus pontjain.
A konfliktusok soha nem enyhülnek, pláne nem oldódnak meg, hanem valamennyit véresre hordozzuk magunkban
Lehetne ez a szakma belügye, de messze nem az – a hatalomnak praktikus céljai vannak bizonyos epizódok felnagyításával, mások kiretusálásával. Nemigen törődik vele, hogy ezzel miféle szellemet szabadít ki a palackból, mint ahogy azzal sem, hogy „apró cizellálásai” milyen hamar érik el a kőkemény hamisítás, az önfelmentés, a jelenkori bűnbakkeresés szintjét.
Normális esetben érvényes volna az a tétel, hogy vannak az emlékműnél fontosabb dolgok is, de a választások óta naponta két-három olyan eset, nyilatkozat, intézkedés történik, amelynél okkal szólhat a vészcsengő – ha valaki ezeket állandóan fontossági sorrendbe akarná állítani, elfelejtene csöngetni. Ráadásul lassan hozzászokhatunk ahhoz, hogy az országban az ellentétek, konfliktusok soha nem enyhülnek, pláne nem oldódnak meg, hanem valamennyit véresre hordozzuk magunkban.
Emlékműügyben immár eljutottunk odáig – legalábbis Schmidt Mária –, hogy szerinte egyes csoportok örökölhető és előnyökre váltható kiváltságnak szeretnék tekinteni felmenőik tragikus sorsát, és az „áldozatiságot” ki akarják terjeszteni azokra a nemzedékekre is, amelyek semmiféle atrocitást nem szenvedtek el. Ebből egyenesen következik a másik idézet: „A magyar »ballibeknél« az angyalábrázolás reflexszerűen indította be azt a gyűlöletkampányt, amire hazánkban csak ez az ateista elkötelezettségű, szélsőségesen intoleráns, marxista csoport képes.”
Az a néhány száz szélsőségesen intoleráns (marxista?) protestáló tehát, aki vagy nyolcvan napja tömörül a szobor körül, s otthon őrzött tárgyaiból, fényképeiből kiállítást épített a kordonok tövébe – ezt örökölhető előnyökért teszi.
Ha valaki csak ezt az egyetlen mondatot alaposan megforgatja a szájában, képes lesz felmérni a fontossági sorrendet. Már szobor sem kell hozzá, amelyik valószínűleg különbözni fog az eredetitől, ahogy a felirat szövege is – így legalább ki ezért, ki azért lesz elégedetlen vele. A demonstrálók manapság azt tippelik, hogy a mű melyik éjszaka lopakodik előkészített helyére. Mert érkezni fog, abban biztosak. És mementó lesz, annyi szent.
„Fontos, hogy a demokratikus folyamatot tiszteletben tartsuk. Ha a lakók úgy érzik, hogy nem vonták be őket a projektbe, akkor meg kell adni nekik a lehetőséget” – ne tévedjünk, ezt Amszterdamban mondta egy illetékes. Lakossági tiltakozásra ott átterveztetik ugyanis azt a készülő holokauszt-emlékművet, amely a világhírű építész, Daniel Libeskind munkája. A kivitelezést közadakozásból fedeznék.
