galéria megtekintése

Alászolgálat

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 18. számában
jelent meg.


N. Kósa Judit
Népszabadság

Láttunk már ilyet, pontosabban a NER kiagyalóinak szülei, nagyszülei láttak: kísérletet egy ország elitjének teljes lecserélésére. Ha nem lehetsz biztos abban, hogy akik a rendszeredet működtetik, nemcsak úgy ugrálnak, ahogy te fütyülsz, hanem szívből elkötelezettek a rezsimed mellett, akkor az a legegyszerűbb, ha olyanokkal váltod fel őket, akik mindent neked köszönhetnek. Nem pusztán az állásukat, hanem már a tudásukat is.

Amikor az Orbán-kormány úgy döntött, létrehozza a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet, akkor az egykori kommunisták pártiskolaötletéből merített. Államigazgatási szakembereket, rendőröket és katonákat természetesen korábban is képeztek Magyarországon, viszont azzal, hogy ezeket az egyetemeket összevonta a kormány, megteremtett egy intézményt, amelyet aztán úgy növelhet tovább, úgy írhat rá speciális szabályokat, hogy a felsőoktatás dolgaiban eligazodni amúgy is képtelen átlagpolgárnak még csak fel sem tűnnek az üzelmek.

Az talán még keltett némi csodálkozást, hogy miközben a felsőoktatás egészében a pénzhiány az egyetlen biztos pont, a Ludovikán láthatóan semmi sem drága. Nem számítanak a Természettudományi Múzeumra korábban elköltött tízmilliárdok, sem a megalomán építkezés az új campus létrehozása érdekében. De az már nem ennyire látványos, ahogyan a kormány ezt a kedvenc gyermekét egyébként is minden földi jóval ellátja a többi szájától vonva meg a falatot. A közszolgálati egyetemnek mindenből több jut, mint a többinek: pénzből, státuszból, államilag finanszírozott hallgatói helyből, sőt legújabban úgy tűnik, még további képzési területeket is maga alá söpör, ezúttal a jogtudományi egyetemek rovására.

 

Hogy mit vár mindettől a Nemzeti Együttműködés Rendszere, azt nem nehéz kitalálni. Egyrészt, hogy az egyetem extra körülményei vonzóvá teszik az államigazgatási képzést a fiatalok szemében, nő az érdeklődés, és a jobban képzett, magasabb státuszú érettségizettek is itt remélik majd megtalálni a biztos jövőjüket. Másrészt, ha majd elegen végeznek, akkor egy sima jogszabály-változtatással – manapság az úgyis csak egy futam a zongorán – akár azt is el lehet intézni, hogy közszolgálati állást csak itt szerzett diplomával lehessen betölteni. Elegáns húzásnak épp nem lenne mondható, de mégiscsak jobban venné ki magát, mint ha mondjuk fideszes párttagságot írnának elő egy minisztériumi állás elnyeréséhez.

A kérdés csak az, hogy az emberek valóban erre adtak-e felhatalmazást akkor, amikor a kevéssé cizellált „folytatjuk” programra igent mondtak. Valóban beletörődtek-e egyúttal abba is, hogy miközben a Fidesz közpénzen a klientúráját építi, az összes többi egyetem sorvad és romlik, a kormányfő az évi kedve dönti el, lehet-e jogtudományt vagy épp kommunikációt tanulni, és közben hol egyik, hol másik pótolhatatlan intézmény feje fölött kezd el suhogni a bárd. A válasz vélhetőleg a nem. De ebből még nem következik, hogy tesznek is majd ez ellen valamit.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.