Azt persze nem mondhatjuk, hogy mindez a kétharmad következménye, hiszen hazánkban a rendszerváltozás után már volt kétharmaddal kormányzó pártkoalíció, melyet ilyen kritikákkal kevésbé illettek. Ami engem továbbra is zavar, hogy a miniszterelnök az egyeztetés mellett változatlanul nagy hangsúlyt helyez a „harcra”, mely sem itthon, sem külföldön nem sok sikert aratott. Nézetem szerint téved, ha azt hiszi, hogy a magyar ember – megszabadulva a jobb- és baloldali diktatúráktól – a „harc” híve lenne.
Különösen nincs ennek a szónak és a sokat hangoztatott „szabadságharcnak” értelme külpolitikai téren. Erős kételyeim vannak, hogy e területen kifejtett szabadságharc eredményességével írtuk volna be magunkat Európa történelemkönyvébe, hogy – a miniszterelnök szavait használva – ezzel váltunk volna „meghatározó tényezőkké”. Az ugyanis, hogy a nyugati világ foglalkozik velünk, hogy állandóan szerepelünk a nyugati bal- és jobboldali lapok hasábjain (azon kívül, hogy jó témát kínálunk a nyugati médiának), semmiképpen nem hazánk politikájának elismerését jelenti.
A túlzott önbizalomra, az egyeztetés hiányára, a demokrácia alaptételeinek megsértésére vezethető vissza az a több tízezres tüntetés, melyben nemcsak az internetadó kifogásolása, hanem az elmúlt évek különleges belpolitikája iránti ellenérzések gyülemlettek össze. Ma már ezek a tiltakozások – kisebb-nagyobb részvétellel – folyamatossá váltak. Az enyhén szólva nevetséges, hogy a különböző, a társadalmat irritáló intézkedések, például az internetadó ügyében, utólag indítottak konzultációt.
A „harc” helyett sokkal hatásosabb lenne, ha a kormányzó párt egyértelmű választ adna a civilek és az ellenzék által előhozott vádakra, a felcsúti történésekre, a gázszerelő kiváló képességeinek hirtelen előbukkanására, a Fidesz egyes vezető politikusainak gazdagodására, különleges pénzköltésére stb. Megfeledkeznek arról, hogy megnyugtató válaszokra nemcsak az ellenzék, hanem saját híveik is várnak. Sokkal meggondoltabban kellene az ország pénzeszközeivel is gazdálkodniuk.
Tessék elgondolni, hogy milyen felháborodásnak lettünk volna tanúi, ha történetesen a labdarúgást kedvelő Gyurcsány vagy Bajnai szülőfalujában épült volna fel ilyen-olyan pénzek felhasználásával egy gyönyörű stadion, és ott építenének fel egy kisvasutat. Törtünk-zúztunk volna felháborodásunkban! Csak színesíti a képet a közelmúltban hallott hír, hogy ma már nem szükséges a kormány (a Fidesz [?]) kérésére és támogatásával készült tanulmányokat írásban letenni az asztalra, elég arról szóban beszámolni. Ezért már hatalmas összegeket lehet bezsebelni. Hasonlóan demokráciánk különlegességei közé tartozik, hogy a NAV és vezetője ellen felmerülő korrupciós vádakat az intézmény vezetői vizsgálták, és – legnagyobb meglepetésünkre – megállapították ártatlanságukat.
A legújabb belpolitikai vonatkozású események között kétségkívül a legborzasztóbb a brókerbotrányok kirobbanása, több százmilliárd eltűnése. (Csak az összehasonlítás kedvéért: egy néhány ezer forintba kerülő vonatjegy elszámolásához is szigorú előírásoknak kell megfelelni.) Persze politikai megfontolásokból ezt is rá lehet fogni a korábbi szocialista kormányra, és arra is, hogy még 2010 előtt hoztak egy olyan törvényt, mely szerint ezeknek a pénzügyi szervezeteknek a tevékenységét elég ötévenként megvizsgálni. Mintha a jelenlegi kormányt, mely csaknem minden területen módosította a törvényeket, ez bármire kötelezné. (Nem beszélve a visszamenőleg is érvényesíthető törvényekről, ami a szememben teljesen elképesztő jogi megoldás.)
Számomra, de gondolom, a társadalom számára is, változatlanul magyarázatot kíván, hogy a miniszterelnök milyen követendő példát lát a tusnádfürdői beszédében felsorolt keleti, illiberális demokráciák esetében? Miben látja a Nyugat hanyatlását, és miben a keleti országok feljövetelét? Melyek azok a jellegzetességek, tényezők, amelyek miatt ezeket az országokat követnünk kellene? A tapasztalatok alapján azt gondolja a miniszterelnök, hogy ha a nyugati országok érzékelik, hogy valamilyen területen rosszul mennek a dolgaik, akkor képtelenek azon változtatni, és beletörődnek az életkörülmények rosszabbodásába? Keleti „példaképeink” egyelőre túlnyomórészt Nyugatról importálják a fejlődésükhöz, az előrelépésükhöz szükséges modern technológiai eljárásokat.
Szomorúan állapítottam meg, hogy a miniszterelnök beszédében, rádiónyilatkozatában egy szót sem szólt a ma már félmilliót is kitevő polgártársunkról, akik az elmúlt években a „hanyatló” Nyugaton keresték megélhetésüket. Nem szólt az oktatás, a kutatás, a kutatás+fejlesztés hazánk fejlődésében játszott szerepéről és arról sem, hogy mi módon képzeli el hazánk felzárkózását a közepesen fejlett országokhoz. Hiszen már több volt szocialista ország számos fontosabb gazdasági mutatóban is elhagyott bennünket.
Nem tudom elkerülni a stadionépítési programot. Valahogyan a társadalom „lenyelte” az eddig átadott, közvetlenül vagy közvetve az állam pénzéből épített stadionokat. De amint olvasom, előtérben van a Vasas- és a csepeli stadion felépítése is, a felcsúti labdarúgópályák számának szaporítása. Érdemes figyelemmel kísérni, hogy a stadionokban az egyesmérkőzéseken hány néző jelenik meg.Mit szólna a társadalom ahhoz, ha új, modern operaházat, egyetemeket építenénk fel anélkül, hogy léteznének az ezeket az intézményeket megfelelő szinten (!) működtető képzett művészek, szakemberek, nem beszélve a látogatókról. Mindentől függetlenül elkötelezettségem jeleként – ha ez előmozdítana bármit – kész vagyok a felcsúti látogatásom során a miniszterelnök kérésének eleget tenni, és „Polonkai Attilának a szerelését vinni”. Tóth Balázs „cipőjének pucolását” viszont nem vállalom.
A szerző akadémikus, a Nemzeti Kör tagja
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
