Mit ér meg a tudás? Az emberiség története során rengeteg alkalommal tették fel e kérdést. Megéri-e bárkinek is a halálát? Mint a nácik koncentrációs táborokban végzett orvosi kísérleteiből is tudjuk, önkényuralmi rendszerekben, diktatúrákban van, hogy könnyű a válasz. Lehetne persze elmélkedni, mennyit ért meg az efféle kutatás, de a demokráciák számára egyértelmű a helyzet: a tudásnak mindenképpen az élet javát kell szolgálnia, ezért a fenti kérdésre egyértelmű nem a felelet.
Ez a legfontosabb aranymérce az összes gyógyszerkísérlet előtt is, s bár legutóbb tragikus véget ért egy állítólag magyar hatóanyaggal Olaszországban, portugál cég megrendelésére készült készítmény francia kipróbálása, tanulságként nem magát a tudományt, hanem a jól felépített erkölcsi és szakmai szabályok ellen vétőket kell pellengérre állítani. Jogos aggályokat vet föl az a helyzet is, hogy mind gyakrabban indiai, dél-amerikai, kelet-európai önkéntesekkel próbáltatják ki a multicégek a gyógyszereiket. A lazább szabályozás és főként a jelentősen kisebb költségek csábítása már olyan helyzeteket teremt, amelyek komoly erkölcsi dilemmákat is felvetnek. És persze sokan és sok mindenre hajlandók a megélhetésért, még ha a fejükben ilyenkor mindig a jobbik forgatókönyv jár is, és soha nem az, hogy a dolog balul is kiüthet.
A tudás megszerzésének reménye lebegett azoknak az angol fejlődésbiológusoknak a szeme előtt is, akik a héten megkapták várva várt engedélyüket, hogy emberi embriók génállományát megváltoztatva kideríthessék, milyen kulcsfontosságú gének szükségesek egy magzat zavartalan fejlődéséhez, és milyen beavatkozással lehetne segíteni az embrió és a méhlepény megfelelő fejlődését, a gyakori spontán vetélés elkerülését.
