Kézenfekvő a példázatot idézni, amelyben a farizeus és az adószedő egyszerre tér be a templomba. A farizeus így imádkozik: „Ó, Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: zsaroló, igazságtalan, házasságtörő, vagy mint ez az adószedő itt”.
Az adószedő pedig így: „Ó, Isten, légy kegyelmes hozzám, bűnöshöz!” Időszerű lenne, de fölösleges, mert akiket érint, azok úgysem értenék. Akik pedig értik, azok talán e nélkül is végiggondolták már, hogy mit árul el magáról egy rendszer azzal, kikre bízza az adóügyeket. Vagy hogy hány bejáratott demokráciában maradhatna a helyén a kormány, amikor a világszerte címlapokra kerülő példátlan adóskandalum idején az adóhivatal elnöke és elnökhelyettese titokban és meg nem nevezett országba távozik.
Vajon miért lehet annyira fontos a Fidesznek és személyesen Orbán Viktornak, hogy ne a hozzáértés vagy a kikezdhetetlen szakmai előélet, hanem egy nagyon szűk üzleti körhöz való lojalitás alapján válasszon vezetőt az adóhatóság élére? 1998-ban a korábbi Fidesz–MDF-székházbotrány és a Kaya Ibrahim–Josip Tot-féle fideszes fantomvállalkozások egyik kulcsemberére, a semmilyen köz- és adóigazgatási gyakorlattal nem rendelkező Simicska Lajosra esett a választása, aki a jórészt kárpótlási jegyért és E-hitelért (vagyis állami ingyenpénzből) Fidesz-közelbe privatizált Mahirtől hozta magával alelnöknek Vida Ildikót.
