Amikor Schmitt Pál, a magyar nyelvvel örök és reménytelen küzdelemben álló volt köztársasági elnök nyelvvédő díjat alapított, akkor a politika iránt csak felszínesen érdeklődő, de valamelyest igényes magyar polgár számára nyilvánvalóvá vált, hogy az Orbán-rendszer elérte az (egyik) erkölcsi mélypontját. Schmitt kétségbeesésében keresett magának az alkotmányos elnöki teendők helyett valamilyen értelmes elfoglaltságot, és végül a nyelvművelésnél kötött ki, kimeríthetetlen humorforrásként szolgálva a NER első éveiben.
Morális hulláról vagy jót, vagy semmit: csakhogy a rezsim ismétli önmagát. Csupán a szereplők változnak, a tartalom ugyanaz: a kormányzati akarat opponálásától irtózó, önálló vélemény és politikai respektus nélküli „álamfőt” ezúttal Áder János alakítja, aki a horgászat mellett a környezetvédelmi szájkaratéban találta meg az aláírógépi szerepkör ideális kiegészítő sportját.
Elnökünk most az államfői hivatalban környezeti fenntarthatósági igazgatóságot alapított, és oda a Magyarország, illetve St. Kitts és Nevis Államszövetség közötti diplomáciai kapcsolatok megalapozásával nevet szerző Körösi Csabát szemelte ki igazgatónak, ami tényleg összemérhető poén Schmitt Pál nyelvőrködésével. Áder szerint – idézzük – „nem mindegy, milyen környezetet hagyunk gyermekeinkre és unokáinkra” (mondhatta volna úgy is, hogy a környezetszennyezés nem ismer határokat, az is eredeti gondolat).
