galéria megtekintése

Aczél él!

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 26. számában
jelent meg.


Révész Sándor
Népszabadság

Botrány: egy komcsira bízzák a komcsik szennyesét! Ezt dübörögte a jobboldali sajtó, amikor 1997-ben Markó Györgyöt nevezték ki a Történeti Hivatal élére. Hiába húzta meg a jelölt a publikációs listáját, csak kiderült, hogy az állampárt tagjaként „Az alkalmazkodás királya, az 1956-os ellenforradalom nemzetőr főparancsnokának portréjához” címmel mocskolta a forradalom katonai vezetőjét, tehát megérdemelten került a diktatúra bizalmából a Hadtörténeti Levéltár élére.

Aczél György és Kádár János
Aczél György és Kádár János
Soós Lajos / MTI

Az SZDSZ kicsit ellenállt, aztán beadta a derekát. Horn Gyula akarata érvényesült. Liberális ’56-os barátaim (velem együtt) föl voltak háborodva. A forradalom karrierista gyalázója annak a hivatalnak az élén, melynek megfelelőjét Németországban egy olyan jelentős, feddhetetlen, a diktatúra ellenzékéből érkezett személyiség vezeti, mint Joachim Gauck! Babus Endre a HVG-ben megjósolta, hogy „a pártállam ambiciózus főtisztjét” el fogja söpörni a következő rendszerváltás.

 

Nem söpörte. Horn után az Orbán–Schmidt-kurzus is őrá bízta „a komcsik szennyesét”. Ő igazgatja a Kommunizmuskutató Intézetet. Megelégelték, hogy a piszkos kádárista múltat piszkos kádárista múltú káderek kutassák. Ezzel a felkiáltással brutálisan elsorvasztották az ellenzéki ötvenhatosok által alapított, és hatalmas jelenkortörténeti irodalmat, felbecsülhetetlen értékű adatbázist, archívumot létrehozó ’56-os Intézetet, hogy Markóék mondják meg a tutit.

Sokat nem mondanak. A 2011-ben alapított és szépen kistafírozott intézet eddigi produkciója minimális. Most azonban bejelentették, hogy a kommunizmuskutatás határkőhöz érkezett, alapvető fontosságú kutatói bázist bocsátanak az érdeklődők rendelkezésére. Most aztán végre világosan láthatjuk majd, kik csinálták a diktatúrát, és kik felelősek érte. Elérhetővé tették a komcsi vezetők életrajzait, a vezető testületek összetételét, kronológiát, bibliográfiát stb.

1989 szeptemberében egy végzős történelem szakos diák, Nyírő András sebtében összerakott egy akkor, a pártállam végnapjaiban, a szabad jelenkorkutatás kezdete előtt nagyon hasznos kézikönyvet, „Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához” címmel. Az Ajánlásban a szerkesztő hangsúlyozta, hogy egyelőre csak „kétes termésből” állíthatták össze a szemelvénygyűjteményt, hiszen „a forráskritika elvi lehetősége nem adatik meg, amíg a politikatörténet korszakos dokumentumai zárt irattárak rabjai”.

Negyedszázada nem azok. És most képesek voltak a kincstári „kommunizmuskutatók” előállni egy túlnyomórészt ebből a „kétes termésből” vett anyaggal, érdemi forráskritika nélkül! Az 1989-es 104 életrajzhoz hozzátették a csúcstestületekből hiányzókat. Olyan mechanikusan, hogy id. Antall Józsefet is bevették képviselősége alapján a kommunisták közé. Pánikszerűen távolították el, amikor ez az Indexnek feltűnt.

Az új életrajzok pár sorosak, semmi nincs bennük, amit a Google el ne árulna egy perc alatt. Az érdemiek régiek. Amelyekbe belenéztünk, azokat szó szerint vették át, az összes tévedéssel együtt. Az 1911-ben született Kovács István most is 1922-ben született, akárcsak 1989-ben. Aczél most is Rákosi börtönében került szorosabb kapcsolatba Kádárral, holott akkor már sok éve jó szoros kapcsolat volt közöttük.

Arra sem vették a fáradságot, hogy a halálozási időpontokat beírják. Aczél és Kovács számukra most is él. Horn Gyula is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.