A veszély gyökere

A világ, amelyben élünk, erre a logikára épül: politikusaink minden erőfeszítése ellenére még mindig vannak benne elvek és átléphetetlen határok, nem csak szimpla üzleti és hatalmi érdekek, és az a politika, amelyik nem vesz tudomást e határokról, törvényszerűen megbukik.

A fenyegetettség mértékén az sem változtatna semmit, ha az összes párizsi merénylőnél találtak volna szíriai útlevelet és nem az derült volna ki, hogy a döntő többségük sokadik generációs euró­pai. Nyilván könnyű átdobni hozzánk egy-két terroristát a regisztrálatlanul vagy regisztráltan, zöldhatáron vagy kerítésen át érkező menekülőkkel, de a generációk óta itt élők akkor is meg tudnának rendezni egy-egy tömegmészárlást, ha hermetikusan le lennének zárva a határok. Arról nem is beszélve, hogy pénzért továbbra is bárki jöhet Magyarországra, illetve Magyarországon keresztül is a letelepedési kötvénynek nevezett pilótajáték révén.

És ha most az összes „idegent” (azokat is, akik már itt születtek) visszatoloncolnánk, akkor sem lenne nagyobb a biztonság, mert a veszély gyökerét nem ők jelentik, hanem az a mérhetetlen igaz­ságtalanság és frusztráció, amely a diktatúrák túléléséért, a távoli hatalmak stratégiai érdekeiért és a természeti erőforrásokért vívott harc során a Közel-Kelettől a Szaharáig évszázadok óta halmozódik.

Akik pedig minderre a terrort tartják a legmegfelelőbb válasznak, azoknak a soraiban a mohamedán menekültek iránti könyörület biztosan nagyobb zavart kelt, mint ha – az iszlám fundamentalistáknak és az ötös számú fideszes párttagkönyv tulajdonosának a vallások és kultúrák együttélését tagadó közös logikáját követve – Leszbosznál minden partra szállót a tengerbe lőnénk.