galéria megtekintése

A védtelen honvédelem

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 04. számában
jelent meg.

Szekeres Imre

Orbán Viktornak a magyarokat inkorrektnek minősítő évértékelője, Kövér László karácsonyi nyilatkozata a IV. világháborúról önmagában még csak nevetséges. Ami megbocsáthatatlan, hogy mindezt az orosz–ukrán konfliktus fényében teszik. Ráadásul úgy gondolják, hogy Magyarország csak külső szemlélője ennek a folyamatnak. Miközben a cseh, a szlovák és az osztrák miniszterelnökök (mindhárman szociáldemokraták) már egyeztetnek, miközben a németek a szlovák szociáldemokratákkal együtt már a jövőre készülnek, és orosz, valamint ukrán baloldaliakkal konzultálnak.

Orbán Viktor és politikus társai ezalatt sötét erdőben tévelyegnek. Holott nincs joguk hozzá, hogy úgy viselkedjenek, mintha nem lennénk a NATO és az EU tagjai. Tagországként elfogadtuk azokat az értékeket, amelyeket ezek a nemzetközi szervezetek képviselnek, és mindaddig, amíg tagok vagyunk, ezek számunkra követendők, így közösségi politikánkat, diplomáciánkat azok alapján kell kidolgozni. Ezzel szemben áll Kövér László elképesztő kijelentése: „…Mindig nagyhatalmak ütközőzónájában voltunk… Most sem azon kell dolgoznunk, hogy az amerikaiak megszeressenek. Máshol kell szövetségeseket találni.” Nem tudja az Országgyűlés elnöke, hogy Magyarország nincs ütközőzónában, mert a NATO-n és az EU-n belül van és nem kívül?! Ezért állítja, hogy az Egyesült Államok nem a szövetségesünk, és szövetségest máshol kell keresni?! Ott vagyunk, ahol a part szakad.

Akárhogyan gondolkozik is Orbán, Kövér, Lázár vagy Simicska, Magyarország biztonsági helyzete addig stabil, amíg tagja a NATO-nak és az EU-nak. A NATO és az EU bővítésével a szomszéd országok többsége vagy az egyik, vagy mindkét szervezet tagállamává vált. A bővítésből még kimaradt Szerbia is kifejezte csatlakozási szándékát az euroatlanti szervezetekhez, ami tovább erősíti a régió biztonságát. Nem tudjuk, hogy van-e különbség Orbán Viktor és Kövér László nézetei között. Ha van, akkor a kérdés az, hogy az csak a pávatánc része vagy érdemi véleménykülönbség. Egyet tudunk, hogy Simicska Lajos nem szereti az oroszokat! „Köszönjük, Emese!”

 

Ha Magyarország kilép a NATO-ból és az EU-ból, komoly fenyegetések és kockázatok rendíthetik meg a biztonságunkat. A kilépés súlyosan érintené Magyarország gazdasági fejlődését és érdekérvényesítő képességét. Alapvető nemzeti érdekünket veszi semmibe a Fidesz és a KDNP, amikor a mai szövetségesi rendszerből való távozással kacérkodik, miközben leépíti a még meglévő védelmi képességeket is. A rendelkezésre álló egyre kevesebb pénzt a volt hidegháborús képességek felélesztésére pazarolták el, amik ma már használhatatlanok. A Magyar Honvédség alakulatainak feltöltöttsége 2010 óta egyre alacsonyabb, a modernizációhoz szükséges források elapadtak, kezelhetetlen helyzethez közelítünk. Ha kilépnénk a NATO-ból, az alapvető biztonsági feladatok ellátásához az első öt évben a GDP 7-9%-át, utána pedig 3-5%-át kellene közvetlen katonai célokra fordítani. Az idén a GDP 0,75%-át költjük rá. Iszonyatos többletteher lenne ez.

Azt gondolom helyesnek, ha a demokratikus ellenzéki pártok és mozgalmak egészen másként tekintenek szövetségeseinkre. A honvédelmet, amely nemzeti ügy, két pillérre kell alapoznunk: a nemzeti önerőre és a szövetségesi együttműködésre. „Mert egyedül nem megy!” A Magyar Honvédségre úgy kell tekinteni, mint Magyarország függetlenségének és területi sérthetetlenségének védelmezőjére, amely képes a szövetséges erők beérkezéséig önállóan is tevékenykedni. Nekünk Magyarország biztonsága fontos érték. Nem úgy, mint Orbánéknak. Nem árt óvatosnak lenni: még közvetlen környezetünkben is kialakultak olyan konfliktusok, amelyeknek ugyan nem célja Magyarország fenyegetése, de a biztonságát érinthetik. Ilyen Ukrajna, de ilyen a Nyugat-Balkán is.

A szövetségesi léthez a kötelességek is hozzátartoznak, akár tetszik ez, akár nem a pávatáncot lejtőknek. Olyan katonai erő fenntartása és fejlesztése indokolt, amely képes mind Magyarország védelmét, mind a külföldi műveletekben való részvételt a hagyományos és az aszimmetrikus hadviselés viszonyai között egyaránt teljesíteni. A Magyar Honvédségnek hozzá kell járulnia a NATO közös védelmi képességéhez is, hogy más tagország, így Magyarország megsegítésére is sor kerüljön szükség esetén.

A szövetségesi létből következik, hogy nem kell a katonai képességek teljes spektrumának kialakítására törekedni. Nem mindenre, hanem csak a ránk háruló és legvalószínűbb műveletek végrehajtására kell felkészülni, de azokra a legmagasabb szinten!

Ezeknek semmi közük ahhoz, amit a Fidesz és a KDNP képvisel: sovány tábornokok, a lovasság és mindenféle egyéb anakronisztikus alakulat felélesztése.

2010 után az Orbán-kormány lehetetlen helyzetet teremtett: szövetségeseinktől elfordult, s ezzel egyidejűleg tragikusan meggyengítette Magyarország védelmi képességeit. Nem lesz könnyű rendezni újra közös dolgainkat.

A szerző volt honvédelmi miniszter

*

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.