Tanú vagyok. Egy borsodi kisvárosba idéztek, amiért két éve megírtam, hogy az egyik taktaközi faluban a fideszes polgármester pofon vágott egy cigány asszonyt. A felek kölcsönösen feljelentették egymást, az asszony a pofonért, a polgármester meg azért, mert vele mint hivatalos személlyel minősíthetetlen hangon üvöltött a nő, lökdöste és köpdöste is.
A bíróság épülete hatalmas, még a Rákóczi vár fölé is odamagasodik. Várakozás közben azon töprengek, mi végre egy kisvárosba ily monumentális törvényszék? A folyosó falain régi fotók, alattuk hárman arról beszélgetnek, hogy igazat kell mondani, mert ez a kis bírónő annyira okos és állhatatos, hogy simán belezavarja azt, aki füllenteni akar.
– Mentem a polgármester után a folyosón, és mondtam a magamét. Levonta a segélyemből a vízdíjat, hát mit mondhattam volna, hogy köszönöm? Mondtam neki azt is, hogy te, Feri, te azért nem tudsz beszélni az emberekkel rendesen, mert állatorvos vagy, és csak a tehenekkel meg a birkákkal értesz szót. De Julist nem láttam a folyosón, így ő se láthatta, mi történt.