galéria megtekintése

A szuverén emlékezet

3 komment

Kaltenbach Jenő

Legnagyobb meglepetésemre hivatalos meghívót kaptam a magyarországi németek elűzésének 70. évfordulójáról való megemlékezésre, Budaörsre. Azért voltam meglepve, mert az eddigi két hasonló eseményre egyszer sem hívtak meg, maguknak vindikálták a jogot, hogy eldöntsék, méltó vagyok-e a részvételre saját közösségem legsúlyosabb tragédiájáról való közös emlékezésen, amely sok ezer családhoz hasonlóan engem is közvetlenül érint. Feltehetőleg azért kételkednek ebben, mert veszem magamnak a bátorságot, hogy élve az alapjogaimmal, más véleményen legyek, mint ők. Képzeljük el, mi történne, ha ez valamelyik határon túli közösség vezető személyiségével történne meg. Néhány bértollnok bizonyára rögtön rittyentne egy szaftos írást a román, szlovák stb. pofátlanságról, de lehet, hogy a nagykövetet is berendelnék. Divat ez most.

De a meghívásom csak az első meglepetés volt. A második az, hogy az eseményen beszédet mondott a kormány feje. Törtem a fejem, mire véljem ezt? Talán arra, hogy az ún. keleti nyitás látványos kudarcnak ígérkezik. A legfontosabb láncszem, Moszkva ugyanis éppen belátni kényszerült, hogy jobb a békesség a Nyugattal. Nem lennék meglepve, ha Orbán mostani gesztusát a németeknek, illetve Putyin mestert másolva, a Nyugatnak tett további gesztusok követnék.

Ha már így történt – gondolhatta a nagy stratéga –, ragadjuk meg az alkalmat és erősítsük tovább a belföldi állásokat. A beszéd legalábbis erre enged következtetni.

 

A kevésbé differenciált gondolkodásra hajlamos hazai németek nyilván már magától a részvételtől is meg voltak hatva, de méginkább a beszéd néhány fordulatától. A kormányfő, felsorolva a hazai németség érdemeit, valami olyasmit állított, hogy ha a németek kényszerű távozásukkor magukkal vitték volna mindazt, amivel az országot gazdagították, akkor bizony nem sok maradt volna utánuk. Na jó, valamelyest túlzok, de nem nagyon.

A kormányfő kódoltan megismételte az ún. Potsdam-hazugságot (ti. hogy az elűzés külső kényszerből történt), amikor azt állította, hogy erős, szuverén kormány esetén ilyesmi nem fordulhatott volna elő. Ebből aztán nem nehéz oda jutni, hogy az erős, szuverén kormány ma is a közjó egyetlen forrása, és az egyedüli garancia arra, hogy hasonló dolog ne fordulhasson elő.

Nos, rossz hírem van, miniszterelnök úr. A legsúlyosabb, legembertelenebb jogfosztásokat, sőt az emberiség történetének minden szörnyűséges népirtását „erős szuverén kormányok" követték el Hitlertől és Maótól Sztálinig és Pol Potig, hol a saját polgáraik, illetve azok „kitüntetett" csoportjai, hol más államok polgárai ellen.

Súlyosan téved, miniszterelnök úr, az ilyen tragédiák csak jogállami demokráciákban előzhetők meg, kerülhetők el, ott, ahol vélemény- és sajtószabadság van, ahol az állami intézményrendszer megakadályozza egy személy vagy csoport kizárólagos uralmát, és ez által garantálja az emberi jogok érvényesülését.

Hogy ez nálunk nem így van, azt, ha más nem, a szónoki teljesítményt honoráló taps intenzitása demonstrálta. A dörgő taps az ön beszéde után nem a retorikai teljesítményéről szólt, hanem arról, hogy újra működésbe léptek a rákosista idők elfeledettnek hitt reflexei.

Kaltenbach Jenő
1995–2007 között kisebbségi ombudsman

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.