Csend van, vihar előtti csend. A szultán kiadta a parancsot: a tapolcai választásokig síri csend legyen! Az ellenség és a belső ellenség (egymás) szapulása egyaránt tilos. Egy rossz elszólás, egy meggondolatlan „odapörkölés” a választókerület elvesztésébe kerülhet! Értik ezt a bülbül szavú bégek és a korbácsbeszédű janicsárok egyaránt, vékony a bőr a nyakukon, féltik turbános fejecskéjüket.
A magyar politikai elit perspektívájának végpontja: Tapolca. Árulkodó gondolkodásmód és szomorú aránytévesztés balról is, jobbról és szélsőjobbról is… Értem, persze hogy értem a politika „itt és most” törvényszerűségét, a fordulópontot vizionáló kommunikációt, az önbeteljesítő jóslatokat: ha Tapolcán győzünk, akkor győztünk! Balról: ha most győzünk, akkor Veszprém nem volt véletlen, Orbán, takarodj! Jobbról: ha most győzünk, akkor vége a zuhanásnak, betömhetők rózsaillattal a hajszálrepedések, mienk az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökkön örökké! Szélsőjobbról: ha most győzünk, akkor a szebb jövő elkezdődött, Kárpát szent bércére visszaszáll a magyar turulmadár! Még csak le se becsülöm ennek az állomásnak a jelentőségét, csak hát újra és újra: mérték- és aránytévesztés, a társadalomismeretek, jelesül a szociológia és szociálpszichológiai ismeretek zavarba ejtő hiánya. Egy végletesen leromlott immunrendszerű, sokszorosan átvert, befelé fordult vagy éppen menekülő, a félelem, a közömbösség és a kiábrándultság koktélját szürcsölgető populációval valódi fordulatot aligha lehet elérni egyetlen helyi választással.
Aránytévesztés az Orbán-abszolutizmus végnapjairól papolni, pedig mást sem olvasok kollégáimtól: törések, elégedetlenség, lázongás a Fideszen belül stb. Ugyan mire jó ez, tényleg ez lenne a lényeg?