A szörnyűséges párizsi terrormerénylet harmadnapján Orbán Viktor azzal örvendeztette meg a magyar közvéleményt, hogy minálunk „nincs közvetlen terrorveszély”. Ennél közhelyesebb mondat el sem hagyhatta volna a miniszterelnök száját. Nálunk valóban nem robbantottak vasutat, metrót, nem lövöldöztek halomra ártatlan embereket bevásárlóközpontokban, még csak repülőgépet sem térítettek el. Karikaturistáról sem tudok, aki Mohamed prófétán, az „iszlám államon” vagy a tálibokon élcelődött volna. Egyelőre azért se ígért nekünk senki sem büntetést, hogy katonáink szolgálnak Afganisztánban.
De, fűzi hozzá Orbán, „a világ bizonytalan”. Hát az. Képtelen például előre látni a deviza- és az energiaár-hullámzásokat. Némileg komolyabbra fordítva a szót: bizonytalan annak a megítélésében is, hogy az észak-afrikai partok felől naponta hány, menekülőkkel teli bárka indul el a jobb élet reményében az olasz partok felé, vagy hogy hány afgán, szír vagy épp iraki polgárral teli „humán rakomány” próbál átlopózni a Fekete-tenger felől Európa jobbik felébe.
Rendben, Orbánt idézve, nevezzük ezeket az embereket bevándorlóknak. Csakhogy – és épp ezért O. V. rosszabbkor nem is mondhatta volna, amit mondott – tőlük Magyarországot semmilyen értelemben nem kell „megvédeni”. Tudniillik nem azért bukkannak fel minálunk (akár a zöldhatárt átlépve, akár becsempészve), hogy itt megragadjanak, munkát találjanak és letelepedjenek, hanem azért, hogy továbbmenjenek Nyugatra. Ha ők és az őket csempészők nem egészen hülyék, akkor pontosan tudják, hogy Magyarországon nincs olyan munkahely, amelyet elfoglalhatnának. Nekik a miénk egyszerűen és közönségesen tranzitország.
