A szöges védőháló

A racionális munkaadó tudja, kik azok az ifjú hölgyek, akiket az LMP által elképzelt kötelezettségek mellett is érdemes alkalmazni, kivált, ha a cég hosszabb távú érdekeire tekintenek. Ezeknek a hölgyeknek magas a munkaerő-piaci értékük, jók az alkupozícióik, tehát el tudják érni törvény nélkül is, amit akarnak.

Lehet azt mondani, hogy épp a rideg és egyoldalú munkaadói racionalitástól kell megvédeni a társadalmat. Valamelyest tényleg. Kapjon az anyuka pótszabadságot, a gyerek betegsége esetén táppénzt stb., de látni kell, hol van az a pont, ahol a védelem az ellentétébe fordul át. Ez a pont mindenhol ott van.

Ha a minimálbért egy bizonyos szint fölé toljuk, lerúgjuk a munkaerőpiacról azokat, akiket annyiért nem fognak alkalmazni, viszont sokkal jobb lenne nekik (a gyerekeiknek pláne), ha valamivel alacsonyabb legális jövedelmük lenne, mintha csak feketén, alkalmilag, időlegesen közfoglalkoztatásban jutnának munkához, vagy úgy sem. Az első Orbán-kormány ellenzéke ezt még tudta, amikor a könnyűipari munkahelyek tömegét megsemmisítő, megalapozatlan minimálbér-emelés miatt bírálta az akkori kormányt. Most meg az MSZP követel teljesen irreális minimálbért.

A racionális vállalkozótól, a racionálisan alkalmazott munkavállalóktól, a racionálisan megkeresett pénzek elköltéséből származik minden forrás, amelyet az egészségünkre, oktatásunkra, kultúránkra, nők, gyerekek, egyebek védelmére, nyugdíjra, szociális juttatásokra, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére, piaci korrekcióra, az anyukák munkavállalását megkönnyítő gyerekintézményekre elkölthetünk.

Ezért nem helyes a racionális munkaadóra haragudni, amiért racionális. Lehet őt mindenfélére kötelezni, ami önmagában jó lenne, csak arra nem, hogy munkát és fizetést adjon annak, akinek nem akar. Ahhoz szépen el kell venni mindenkitől mindent, államosítani kell az egész életünket, és akkor majd a pártbizottság arra kötelezi az államosított munkaadót is, az államosított munkavállalót is, amire akarja.