galéria megtekintése

A szöges védőháló

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 18. számában
jelent meg.


Révész Sándor
Népszabadság

Az LMP törvényileg kívánja megtiltani, hogy a kisgyermekes anyukákat elbocsássák, és törvényileg kívánja kötelezni a munkaadókat arra, hogy ezeket az anyukákat távmunkában vagy sűrített munkahétben is foglalkoztassák, ha úgy szeretnének dolgozni. Így lehet jól kicseszni a kisgyermekes anyukákkal.

Racionális munkaadó ugyanis nem vesz föl olyasvalakit, akitől nem tud megszabadulni, ha elégedetlen vele, vagy úgy alakul az élet, hogy nincsen már szüksége rá. Pláne, ha még távmunkát is kéne neki adni akkor is, ha nincs. Racionális munkaadó, ha reálisnak látja a veszélyt (szerencsére nem az), hogy az LMP javaslatait megszavazzák, már most is csak olyanokat vesz föl, vagy olyanokra cseréli le az alkalmazottait, akiknek nincsenek apró gyermekei, vagy nem kell attól tartani, hogy hamarosan lesznek.

Ha olyan munkahelyekről van szó, amilyeneket férfiak nem szoktak elvállalni, akkor idősebb asszonyokat alkalmaz, a többire meg inkább férfiakat. Kínálat van bőven. A legrászorultabb kisgyerekeseket pedig legfeljebb feketén dolgoztatják majd a legminimálisabb védelem, táppénz, anyanap nélkül.

 

A racionális munkaadó tudja, kik azok az ifjú hölgyek, akiket az LMP által elképzelt kötelezettségek mellett is érdemes alkalmazni, kivált, ha a cég hosszabb távú érdekeire tekintenek. Ezeknek a hölgyeknek magas a munkaerő-piaci értékük, jók az alkupozícióik, tehát el tudják érni törvény nélkül is, amit akarnak.

Lehet azt mondani, hogy épp a rideg és egyoldalú munkaadói racionalitástól kell megvédeni a társadalmat. Valamelyest tényleg. Kapjon az anyuka pótszabadságot, a gyerek betegsége esetén táppénzt stb., de látni kell, hol van az a pont, ahol a védelem az ellentétébe fordul át. Ez a pont mindenhol ott van.

Ha a minimálbért egy bizonyos szint fölé toljuk, lerúgjuk a munkaerőpiacról azokat, akiket annyiért nem fognak alkalmazni, viszont sokkal jobb lenne nekik (a gyerekeiknek pláne), ha valamivel alacsonyabb legális jövedelmük lenne, mintha csak feketén, alkalmilag, időlegesen közfoglalkoztatásban jutnának munkához, vagy úgy sem. Az első Orbán-kormány ellenzéke ezt még tudta, amikor a könnyűipari munkahelyek tömegét megsemmisítő, megalapozatlan minimálbér-emelés miatt bírálta az akkori kormányt. Most meg az MSZP követel teljesen irreális minimálbért.

A racionális vállalkozótól, a racionálisan alkalmazott munkavállalóktól, a racionálisan megkeresett pénzek elköltéséből származik minden forrás, amelyet az egészségünkre, oktatásunkra, kultúránkra, nők, gyerekek, egyebek védelmére, nyugdíjra, szociális juttatásokra, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére, piaci korrekcióra, az anyukák munkavállalását megkönnyítő gyerekintézményekre elkölthetünk.

Ezért nem helyes a racionális munkaadóra haragudni, amiért racionális. Lehet őt mindenfélére kötelezni, ami önmagában jó lenne, csak arra nem, hogy munkát és fizetést adjon annak, akinek nem akar. Ahhoz szépen el kell venni mindenkitől mindent, államosítani kell az egész életünket, és akkor majd a pártbizottság arra kötelezi az államosított munkaadót is, az államosított munkavállalót is, amire akarja.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.