A katolikus egyház és politikai dárdahegye, a KDNP vállvetve tiltakozik az ellen, hogy az ismét forradalmi változás előtt álló egyházi törvény átvegye a német modellt. Erdő Péter bíboros megrettenve értesült a tervről, Semjén Zsolt kész keresztbe feküdni neki. Nem vagyunk meglepve. Túl a jogos elvi aggályokon és az egyeztetés hiányán, a nagy keresztény egyházak praktikus megfontolásokból sem támogathatják az ötletet.
Németországban ugyanis keményen behajtják a hívektől a 8-9 százalékos egyházi adót. Ha nálunk is valami hasonlót vezetnének be, akkor borulna a vatikáni szerződés megkötése óta meghonosodott – az egyházaknak összkomfortos kényelmet nyújtó – finanszírozási rend. Istenkáromlástól lenne hangos az ország, a hívek száma messze elmaradna attól, amit a népszámlálási adatok tükröznek. Kiderülne, hogy egészen más dolog szavakban vallásosnak lenni, mint úgy, ha a pénztárcánk is bánja.
A kormány eddig akárhányszor nekilátott átírni a jobboldal számára túl liberális 1990-es egyházi törvényt, felsülés lett a vége. A zavarodottság most is tetten érhető. A nyilatkozatokból az hámozható ki, hogy teljesen új egyházi törvény készül, esetleg mégsem. A német modell az irányadó – vagy valami más. A Fidesz–KDNP számára az egyházügy elvileg hazai pálya, olyan terep, ahol otthonosan mozog. Most akkor képzeljük el, milyen lehet az, amikor más területre téved.
