Foglalkozott vele valaki, hogy ittasan járőröztek-e a fiatalemberek? Hogy miért ők biztosították a helyszínt, ahol éppen ők követtek el bűncselekményt? Miért kellenek órák, hogy aztán odaérjen a rendőrségi szemlebizottság? És kiderül-e, hogy „a személynek panasza van”, ha az illetőnek nincs befolyásos barátja, vagy nem tudja értesíteni?
Az illegális migránsokat (menekülteket) szabad ököllel ütni, testszerte rugdosni? Készül-e jelentés a mentőknél, a traumatológián, hány előállításkor fordul elő, hogy „a személy zihál”? Az ő életükkel el kell-e számolni Magyarországon?
Ha el kellene, bizonyára nem így bántak volna azokkal, akiket a puszta bőrszínük alapján néztek menekültnek, és azt sem engedték meg nekik, hogy befussanak az idegenforgalmára oly büszke Szeged négycsillagos szállodájába az útlevelükért.
A viselkedés ugyanaz – a kontextus változik. A hummeres gázolókkal is ugyanúgy viselkedtek a magyar rendőrök, mint a dubai sakkmesterekkel – de akkor a halálra gázolt rendőrt sajnáltuk, mert az osztrákok a pénz és az erőszak hatalmát sugározták a viselkedésükkel, a harcias terepjárójukkal, azzal, ahogyan bennszülöttnek néztek bennünket, akiken ők büntetlenül keresztülgázolhatnak.
Az arab sakkozókat megvédte Lékó Péter nagymester, de az igazi földönfutó migránsok sorsa nem éri el a nyilvánosságot. Pedig lassan mi is menekültek leszünk, csak mi még legálisan mehetünk az ígéret földjére, Londonba mosogatni.
Volt kedden pozitív címlapsztori is Szegeden: egy napra országos hír lett, hogy a helyi rendőrök feljelentés nélkül nyomoznak egy dúvad apa ellen, aki a nyílt utcán hasba rúgta a saját gyerekét, amit valaki kiposztolt a Facebookra. Utánaérdeklődtem: nem a rendőrök vették észre, hanem egy újságíró kolléga hívta föl rá a figyelmüket. Talán a tárgyalás napján lelkiismeretesebb arcot is akartak mutatni a nyilvánosságnak. Netán kedveskedni akartak a megyei rendőrfőkapitánynak, aki a nemzeti ünnepen lesz Csongrád megye díszpolgára.
