Az „új” irányvonalak ködösek, kidolgozatlanok, sokszor csak jelszavak, és néha hirtelen meg is változnak. Nem csoda, hogy harsány populista igénytelenséggel adják el belföldre szuverenitásunk és az országvédelem „tartalmát”: Budapest határozza meg, hogy mi történjen, ne Brüsszel vagy Washington, csinálhassuk azt, amit akarunk.
De mi is valójában ma a szuverenitás egy olyan kis állam számára, mint a miénk? Nos, a lehető legnagyobb mozgástér. Ebben már benne van, hogy figyelembe kell venni a bel- és külpolitikai kereteket, vagyis a szuverenitásunk relatív. Az adott körülmények között kell az érdekeket szembesíteni a lehetőségekkel, és ennek tükrében a lehető legoptimálisabb utat megválasztani. Mi nem tudunk diktálni, hiába lenne ez az érdekeink szempontjából üdvös. Ha a magyar beruházások 95 százaléka Brüsszelből származik, öngyilkosság lenne erről lemondani, mondjuk, a korlátlan pálinkafőzés szabadsága érdekében. Hovatartozásunk megkérdőjelezése is ebbe a kategóriában tartozik.
Kis ország, kis nemzetközi befolyás, kis külpolitika, kis mozgástér. Ez a legfontosabb, amit figyelembe kell venni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a mozgásterünket, vagyis szuverenitásunk tartalmát, a választható alternatívák körét ne tudnánk szélesíteni. Erre azonban az eddigi taktikánk külföldön kontraproduktívnak bizonyult, hiába visszhangzik győzedelmi nyilatkozatoktól a kormányhű sajtó. Ennek alapvető és fő oka az, hogy a külpolitikánk a belpolitikánk folytatása. Viszont nemzetközileg nincs kétharmados többség, ott más játékszabályok érvényesülnek. A kormány nem tehet – ahogy a belpolitikában –, amit akar. Ezt azonban nem veszik figyelembe, így éppen a belpolitika akadályozza meg a külpolitikai mozgástér szélesítését. Éppen az ellenkezője történik. Csökken a befolyásunk, tekintélyünk, szűkül a mozgásterünk, el- és beszigetelődünk, és nem csak a mostani kormány alatt, habár ez a folyamat 2010-től jelentősen felgyorsult.
Lehetne ez azonban másképpen, még az adott belpolitikánk mellett is. Ehhez „csupán” az a felismerés szükséges, hogy a csak belföldnek szánt kardcsörtetéssel, a „szabadságharc” emlegetésével, szövetségesi rendszerünk hangos megkérdőjelezésével, lebegtetésével nem lehet tágítani a mozgásterünket.
Erre csak a szélesen terített függőség alkalmas. Aki sok féltől függ, annak senki sem tud diktálni. Vegyük például a Déli áramlat kérdését. Mi volt az akadálya annak, hogy a tervezés, a gondolatfelvetés időszakában „őszintén” (amennyire ez a politikában lehetséges) felvessük szövetségeseinknek, hogy annyira függők vagyunk az ukrajnai gázvezetéktől, hogy energiabiztonsági okokból más megoldásokra is szükség van? Ha az USA tud biztonságosabb, megbízhatóbb, nem drágább lehetőséget, boldogan elfogadjuk… (Mi is tudunk ilyet, például Norvégiát, velük viszont belpolitikai okokból viszálykodunk.)Mindezt persze zárt ajtók mögött. Vagy itt van például Paks. Szuverenitásunkat, vagyis legnagyobb mozgásterünket a francia megoldás kínálná. Helyette az orosz függőségünket növeljük. Hogy lehet ezt a „szabadságharccal”, azaz a deklarált „elveinkkel” összefüggésbe hozni? Vagy vegyük például a keleti nyitást. Ez tartalmában elfogadható, de megjelenési formáiban kimondottan káros irányzat. Azerbajdzsánnal Franciaország, Olaszország, sőt még Izrael is jó kapcsolatokat ápol. Nem hangosan, provokatívan, baltás diplomáciával. Diplomatikusan, csöndben, úgy, hogy Baku még Iránnal is jó kapcsolatot tud ápolni, ami igazán fantasztikus mutatvány. Azerbajdzsán például külön tudja választani a minden kritikán aluli belpolitikáját a külpolitikájától.
A mai gyakorlatban a diplomáciánk elkeserítő tudatlanságról ad tanúbizonyságot: a külügy vezetése például deklaráltan, nyilvánosan kikürtölve nem ismeri a diplomácia eszköztárát. Nemzetközi jogi otrombaságokat halmoznak egymásra (lásd az amerikai ügyvivő esetét), és minden tapasztalat nélküli „diplomaták” váltják a szakembereket. A külgazdaságnak a külpolitika elé helyezése, a mai valóság félreértése. Így hatékony érdekképviselet csak véletlenszerűen fordulhat elő.
Amíg ezt magunktól, vagy a valóság kényszerítő hatására nem vesszük tudomásul, addig kibontakozás nem várható. A fogcsikorgatva, még az őszinteség látszatát is kerülve végrehajtott időleges módosítások, amelyeknek az álságosságát a külföld is érzékeli, többet ártanak, mint használnak.
A szerző a politikatudományok kandidátusa
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
