Csodálta a reformistákat – „falusi tahó voltam én hozzájuk képest, mindent tudtak, sőt jobban tudtak” –, szívvel-lélekkel remélte a rendszer átalakítását. Az 1956-os forradalom megváltásként érkezett számára. Örökké mozgó, bőrébe nem férő, vakmerő és a tekintélyeket gyomorból utáló plebejus volt: rühellte a rendszer ilyen-olyan úrelvtársait. Beválasztották munkahelye forradalmi bizottságába, agitált és szervezett – új, másmilyen szocialista világot akart.
Miénk a gyár, miénk a laboratórium, mi vagyunk a nép! Le is fogták, internálták is Kádár rendőrei. Egész életében ’56-os forradalmár maradt. Amikor az általa tisztelt reformerek megalkudtak a hatalommal, és eszméiket alárendelték a helyzetüknek, elege lett belőlük. Ettől kezdve reformok és reformerek nem álltak meg előtte. Először csak egy új magyar, majd egy új világrendet akart.
Ez a kirúgott, félretaszított ember a hatvanas évek elején, a tudományból kiszorítva úgy vélte, hogy a „szocialista világrendszer”, vagyis a szovjet tömb úgy változhat valódi piaci rendszerré, ha világpiaci versenyárakra áll át, amelyek teljesen átrendezik nemcsak az elszámolási, hanem az érdekeltségi viszonyokat is. Már a hatvanas évek elején gyanította – és minden gyanúját világgá ordította –, hogy a versengő árak és árfolyamok nemcsak az állami és a magántulajdon versenyét hozhatják, hanem kimutatják azt is, hogy mindkét tulajdonforma, különböző okokból, de pazarló, feléli a forrásokat.
Korábbi reformerek – Csikós-Nagy Béla és Nagy Tamás – utasították rendre. Ha úgy véljük, hogy ez avult probléma, erősen tévedünk: a kínai gazdaság éppen most éli át, hogy ár- és árfolyamrendszerét vagy a világ piachoz igazítja, vagy fenntarthatatlanná válik a gazdasága. Liska ezután megkísérelte az Ökonosztát nevű gazdasági modellben összerendezni a gazdasági szereplők és jelzések önszabályozó rendszerét. Az államközpontú gazdaság kellős közepén próbálkozott egy államot nélkülöző versenymodell kialakításával. Művét csak kéziratban olvashatta, akihez eljutott.
De a hatvanas évek felpezsdülő szellemi vitáiban Liska középponti szereplővé vált. Szociológusok, írók, filmrendezők, filozófusok csapatai Konrád Györgytől Szelényi Ivánig, Jancsó Miklóstól Hernádi Gyuláig, Kovács Andrástól Hankiss Elemérig és – az akkori szellemi élet főáramát diktáló – Valóság egész szerkesztőségéig megtapasztalhatták elsöprő személyiségének és eszméinek lerohanó lendületét. A gazdasági reform felszálló ágában előadta a mindennapi élet közgazdaságtanát.
Egyszerre mindenki versengő gazdasági szereplőként, egy gazdaságot formáló társadalmi kisközösség tagjaként nézhetett magára, gondolhatta át jövedelmét, vagyonát, lakás- és üdülőviszonyait, személyes és családi fogyasztását. Az a magyar értelmiség, amely hagyományosan szégyellt és utált gazdasági kérdésekről gondolkodni és beszélni, váratlanul belátta, hogy ez életének szerves, nem szégyellnivaló része, amely összeköti a társadalom többi tagjával.
Liska Tibor nem filozófiai elmélkedésekbe rejtette, hanem hangosan kimondta egy diktatúra közepén az autonóm szabad ember és szabadon, önkéntesen választott közössége kívánalmát. Hagyjátok békén az embert, és akkor magától ésszerűen fog viselkedni, gazdálkodni! Hagyjátok, hogy a műhely munkásai maguk dönthessék el, hogy kivel, hogyan és milyen jövedelemosztozkodás mellett akarnak együtt dolgozni! Ha ti, állami jobbfasiszták nemzetiszocialista és ti állami balfasiszták szocialista nemzeti alapon akarjátok meghatározni, hogy ki, hol, mit, mennyiért, hová és hogyan termeljen vagy mit fogyasszon, akkor csődbe viszitek a világot!
Kitörés című film végén egy kopasz, nagyszájú férfiú, Liska Tibor áll a hídon, és dobálja vissza a hálóból a kifogott halakat a Dunába. Hagyjátok a halakat úszni, hagyjátok az embert élni! A hetvenes években megint elhallgattatták. De a szocializmus válságának pillanatában varázsütésre előkerült. A Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem egyik vagy másik nagyelőadójában újra meg újra elkezdett előadás-sorozatokban kifejtette a vállalkozói szocializmus eszméjét. Liska olyan liberális szocialista volt, aki gyűlölte és gúnyolta az egyenlősdit.
Hirdette, hogy minden ember egyenlőnek és szabadnak születik egy mindenkit megillető társadalmi örökséggel, aminek nincs semmi köze a személyes örökséghez. Ezt a társadalmi örökséget versenytárgyalásokon megszerzett vállalkozásokkal további erkölcsi tőkével növelheti vagy elbukva elveszítheti. Nincs előzetes születési, se állami előny. Csak képességek és teljesítmények vannak. És meg fognak döbbenni, a liberális versengésnek ez az elmélete és gyakorlata volt az első olyan közgazdasági eszme Magyarországon, amely „behatolt a tömegekbe”, amely hatott a taxisra és a benzinkutasra, a számítástechnikusra és a tehenészre.
Liska piszok bonyolultan magyarázta, sőt állandóan változtatta a fogalomrendszerét, de a fő gondolatot mindenki értette: ha engednének vállalkozni, ha kifejthetném a képességeimet, lenne belőlem valaki! Ha valaki hozzájárult ahhoz, hogy a magyar társadalom optimistán és magabízón nézzen a rendszerváltásra, Liska volt az. Százezrek hitték el neki, hogy egy szabad világban többet fognak érni, csak vállalkozniuk kell. A világszabadság és a világverseny volt a zászlajára írva. Becipelte magával a globalizáció pozitív szellemét.
Tudd meg, hogy nem felcsútiak osztozkodnak alcsútiakkal, hanem mi mindannyian, emberek, színünktől, vallásunktól, nemzetünktől függetlenül versengünk békésen a világban. Üvöltött, hörgött egy felparcellázott, poloskás provincializmus ellen. Nem hitt sem a szocializmus, sem a kapitalizmus reformálhatóságában. Aki a rendszereket javítgatja, őrzi, az csak házőrző kutya. Szabad farkas volt. Antitudós. Antiakadémikus. Szabad gondolkodó ember. A rendszerváltás utáni első csalódott volt. Megint egy felosztott, mélyhűtőből elővett eszmeiségű világban találta magát.
Az 1945-ös szabadsággal kezdő, 1956-tal újrakezdő, a hatvanas évek közepi, majd nyolcvanas évekbeli magánlázadásokkal megint újrakezdő, a kilencvenes években nem tudott újrakezdeni – belehalt. Nagyon hiányzik egy olyan társadalomban, amely már nem tudja, hogy hiányzik neki.
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenn tartja magának a jogot, hogy meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
