Egy héttel ezelőtti interjújában így fogalmazott Medgyessy Péter a D–209-es botrány előtti időszakról: „Soha nem látottan népszerű voltam a lakosság körében, hiszen betartottam a szavamat, és kerestem az ároktemetés lehetőségét.”
Ezen a mondaton merengek azóta. Az adott szó betartása rendben van, a közszférában végrehajtott fizetésemelés biztosan meghozta a várt népszerűséget, még ha veszélybe sodorta is a költségvetési egyensúlyt. De az árokbetemetés? Biztos abban a volt miniszterelnök, hogy a legelső Fidesz-ciklus ellenségkijelöléssel, kötelező vallásossággal, kokárdakisajátítással terhelt, az országot kettészakító politikája után a magukat négy évig páriának tudók azonnali megbékélésre vágytak? Hogy ők nem óhajtották lihegve a bosszút?
Tetszik vagy sem, de egy cseppet sem képtelenség, hogy amikor most Gyurcsány Ferenc elképesztő tónusban a miniszterelnöktől az eljáró bíróig lefelé mindenkit megfenyeget a sukorói ítélet miatt, akkor már egy rögzült közhangulatnak muzsikál. Megtehetné, hogy az európai politikai normáknak megfelelően egy ilyen – jegyezzük meg: legalábbis kétséges – ítélet láttán hűvösen annyit mond, szívből reméli, hogy a másodfok majd a védelem érveit is számításba veszi, és nem pusztán a vádirat alapján szerkeszti meg az ítéletet.
