Felmerül a kérdés: miért van szüksége egy kétharmados többséggel felruházott kormányzatnak arra, hogy még akár a „sajátjaival” is szembemenjen, a „bejáratott” reklámbirodalmak levesébe beleköpjön? Nos, a sajtódiktatúra ezek szerint még nem teljes, a hatalom még nem „nyom” eléggé (sic!). Meg aztán mindig akadnak „kibeszélők”, akik gyengítik a szabadságharc nagy ívű végkimenetelét. (Gyaníthatóan számuk az önkormányzati választások kimenetelétől függően változhat.)
Az ilyen szétbeszéléseknek teret adó orgánumokat pedig móresre kell tanítani, legalábbis megleckéztetni, (ha úgy tetszik: zsarolni): lám, pénz nélkül mire mennek?! Az NKÜ majd „rendet tesz a fejekben”. Hamar beláttatja: vagy maradsz szervilis, vagy megnézheted magad! A sokak által túlzottnak érzett reklámözön ugyanis a platformokat az „itt élned, halnod kell” elv alapján működteti. (Tusványos óta tudjuk: minden megtörténhet, pláne az ellenzék mai állapotában.)
Mert legyünk őszinték: van, aki/amely már a kormány hátszelében/árnyékában is „besokallt”. Maradtak ugyan talpnyalók, de hát ki tudja, meddig szolgálják a nemzetet? Az NKÜ semmit nem bíz a véletlenre, több legyet is megetet a sassal. (Pedig a ragadozó nem vadászik holmi kis szemtelenekre.) Akkor mégis, miért kell tovább rendszabályozni/központosítani a tartalomszolgáltatáshoz nélkülözhetetlen hirdetési pénzeket? A válasz akár orwelli is lehet: „a hatalom abban rejlik, hogy az emberi lelkeket darabokra tépjük, s aztán olyan új alakba rakjuk össze, amilyenbe akarjuk”. Mindez a sajtó nyelvére fordítva:
1. A kormány médiapolitikája igenis monopolisztikus! (A hatalom kritikájának nincs helye a hazai sajtóban.)
2. A kényszeredett/kényszerített elvhűség a barátságnál is többet ér! (Ilyenkor még a demokrácia látszata sem számít.)
3. Az állami cégek pénzeinek kizárólag a „mieinknél” a helye! (Ott, ahol, a „mi” nagyságunkat mantrázzák.)
4. A privát gazdasági holdudvarból állami holding lesz! (Az adófizetők pénze a többségi akaratnak engedelmeskedik.)
5. Mit nekünk európai „diktátumok”! (A sajtó és szólás szabadságába nincs beavatkozása Brüsszelnek.)
6. A reklámadó sarca mindenkit egyaránt sújt! (A sajtódemokrácia Magyarországon az egeket ostromolja.)
Az NKÜ létrehozásával egy olyan állami médiaügynökség jön létre, amely nem átallja majd „oda” adni a pénzeket, ahol számára „megfelelő” felületet talál. Még az sem elképzelhetetlen, hogy az utóbbi hetekben a kormányzattal szemben kritikus hangokat is megütő Magyar Nemzetnek némileg/átmenetileg csökken a központi apanázsa. Mi több, hasonló sorsra juthatnak más lapok (Heti Válasz) és elektronikus médiumok (Lánchíd Rádió és Hír TV) is, akik/ amelyek hasábjaikra/mikrofonhoz/ képernyőre/hírportáljukra engedtek olyanokat, akik megnyilatkozásaik előtt, „elfelejtették felvenni a szájkosarat”.
Mielőtt azonban bárki ezen örvendezni kezdene, áldozzunk a realitás oltárán. Ugye, senki nem képzeli komolyan, hogy a közkommunikáció a pálfordulás útjára lép? Csak az „igazodás” rendjét hangsúlyozza az új intézmény, szigorúan a kormánynak alárendelten. A hirdetőkben továbbra is megmarad a lojalitás, már aki/ amelyik „élni akar”. Hiszen „felülről” árgus szemekkel figyelik őket, és ha maguktól nem tudnák, „merre hány méter, és mennyi az annyi”, gyorsan tudtukra adják.
A szerző PhD, médiakutató
***
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
