A rezonőr

Amikor pár perc múlva az államtitkár, V. fogadta, rögvest véget vetett Z. mélázásának. – Könyvkiadó barátom szerint elmentél jobbközép irányba – indított elég meredeken. Z.-nek a neves könyvkiadóval életében egyszer ha volt szerencséje beszélgetni. Kissé meglepte, milyen határozott elképzelései vannak a politikai beállítottságát illetően. – Tényleg írtam néhány cikket a Jobb Felső magazinba... – mondta Z., és az elhangozni készülő „Na ugye!" előtt egy tizedmásodperccel hozzátette: – Hat évvel ezelőtt. Rövid idő után nem kértek többet belőlem.

Miután V. gyanúi eloszlottak – Z., amilyen egy alak, arra gondolt, hogy ettől még simán lehetne karizmapárti kém –, megelégedett azzal a magyarázattal, hogy a Horizont Intézet elemzői a politikai folyamatok jobb megértése érdekében háttérbeszélgetéseket folytatnak fontos politikusokkal. A fontosságot Z. mindig külön hangsúlyozta, kivétel nélkül be szokott válni.

Lendületbe is jött az akadozva induló társalgás. V. kedvtelve vázolta nézeteit arról, mennyire másodrendűek a kormányzás szakpolitikai kérdései. – A lényeg a pozíció, a sáv, amit kihasítasz magadnak. Ezt kezdi végre a Vezető is megérteni. Nincs olyan, hogy „Ezt csinálom, mert ebben hiszek". Ezt el kell felejteni. Rezonálni kell a sok mindenben konzervatív társadalomra.

Z. sosem fogja megtudni, hogy a rezonálás kifejezés azért jutott-e beszélgetőtársa eszébe, mert ismét bekanyarodott a villamos, megremegtetve az ablaktáblákat.

– Nem formálni, hanem érezni kell az emberek akaratát – nyomatékosította V. Z. a tisztánlátás végett feltette ideillő álnaiv kérdését: – Mi az, amit egy haladó kormányzat megvalósíthat egy konzervatív társadalomban? V. látta, hogy Z. végre érti a csíziót: – Azt, amit kiolvas a rezgésekből – felelte. – De a szavazótábor felének elvesztése mintha arra utalna, némi zavar van az Erőben – ravaszkodott Z. – A fejünkön átbucskázva menet közben kell átalakulnunk. Önmagunkat kell leváltanunk – jelentette ki V. zavartalan nyugalommal.

– Az önleváltás felé a legjobb úton haladtok – csúszott ki erre Z. száján. V. azonban nem hallotta a szemtelenkedő megjegyzést, mert azt elnyomta a csörömpölő villamos jótékony zaja, hosszú időre fenntartva a szívélyes egymás mellett elbeszélő viszonyt.