galéria megtekintése

A részeg alpolgármester

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 27. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Eszünkben sincs megvédeni Kiss Zsigmondot, aki a tegnapi napig Püspökladány fideszes alpolgármestere volt, de azt azért kissé méltatlannak érezzük, hogy tisztségéről éppen amiatt kellett lemondania, mert részegen levideózták őt egy kakasfőző fesztiválon.

Már az is baj, ha az ember jól érzi magát, s egy kicsit többet iszik a kelleténél? Tegyük egymás szívére a kezünket: mi vajon kibírnánk-e józanul egy kakasfőző fesztivált 2014 nyarán, valahol Kelet-Magyarországon? Na ugye... Mindezt csak azért bocsátottuk előre, mert Kiss Zsigmondnak nem az a legnagyobb bűne, hogy merev részegen hülyét csinált magából a nyilvánosság előtt.

Ugyan. Ez semmiség ahhoz képest, hogy a fideszes alpolgármester egyik cége majdnem egy éven át teljesen indokolatlanul kapott havi 300 ezer forintot attól a püspökladányi őrző-védő társaságtól, amely egy helyi önkormányzati vállalat ingatlanait őrizte. Ez a pénz a mi közös kasszánkból ment Kiss Zsigmond cégének, s amikor ez az ügy nyilvánosságra került, a füle botját nem mozdította senki.

 

A Fidesz papagájkommandója hallgatott, s nem üvöltötte habzó szájjal, hogy "a komenisták szétlopják az országot". A Fidesz papagájkommandója akkor is hallgatott, amikor kiderült, hogy Kiss Zsigmond alpolgármesterként jó pénzért belső ellenőri munkát végzett egy önkormányzati cégnél, ami tisztségével összeférhetetlen, tehát törvénytelen volt.

Ám a Fidesz emiatt sem őrjöngött. Sőt a papagájkommandó a részeges videóról is bőszen hallgat – elvégre Kiss Zsigmond az október 12-i választáson fideszes jelöltként indul. No lám, kicsit iszik ugyan, de azért jó fideszes káder: a fentiek igazolják, hogy anyagi téren már többször bizonyított.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.