galéria megtekintése

A reformok működnek

4 komment


Varga G. Gábor

Sokkoló, de meglepőnek nem nevezhető a tegnap nyilvánosságra hozott adat, mely szerint a beruházások az első negyedévben 9,6 százalékkal estek – elvégre a kiábrándító GDP-adatokat nem követhette más, mint a beruházások zuhanása. Ezúttal mintha meg sem próbálták volna kozmetikázni a bizonyítványt. Lehet, belátták, hogy a helyzeten a KSH bűvészei sem segíthetnek. Végképp egyértelmű, hogy a beruházások növekedését az utóbbi időben az állam költekezéseinek, a növekedést az uniós támogatásoknak köszönhetjük. Most, hogy a csap – ha időlegesen is – elzáródott, azonnal látszik az eredmény. A magyar reformok működnek! Így.

Az uniós források felhasználásának hatékonyságáról sokat mond, hogy elapadásuk azonnal jelentkezik a statisztikákban, ami azt jelenti, hogy ezek a források csak papíron jelentenek gazdaságfejlesztést, a gyakorlatban azonban alig-alig generálnak gazdasági aktivitást, új üzletet. Hogy a rendszer csődöt mondott, arról korábban már Lázár János is ejtett szót, neki pedig ugye, hihetünk. De ez sem meglepetés, egyenes következménye annak, ha az uniós pénzeket nem szakmai, hanem kapcsolati alapon osztogatjuk.

A magánszektor beruházásai jó ideje csökkennek. Igazságtalan volna az Orbán-kormány számlájára írni a zuhanást. A visszaesés egészének tehát csak az egyik fele az uniós pénzek elapadása. A másik, hogy a magyar gazdaság szerkezete az utóbbi két évtizedben érdemben nem alakult át. Magyarország nem lett versenyképesebb, a piac nem lett attraktívabb: terjedelmes feketegazdaság, a szegény emberek nagyon lassan bővülő fogyasztása és alacsony profittartalom jellemzi. Nagy baj az is, hogy utóbbi csak a vállalkozóknak fáj. Tehát a fejekben sincs minden rendben. Az átlag magyar még mindig nem érti meg, hogy az ő élete is csak sikeres vállalkozások által válhat jobbá. Sokatmondó, hogy a beruházások zuhanása közepette kivételnek tekinthető járműipar épp súlyos munkaügyi konfliktusokkal kénytelen megküzdeni. A negyedik ipari forradalom és az infokommunikáció pedig mintha még mindig nem lenne része a stratégiai gondolkodásnak.

 

Nincs természetes forrása a növekedésnek, csak az állam tudja adóforintokból fazonírozni az idetartozó számokat. Az ilyen beruházások azonban nem generálnak hosszú távú növekedést és nem hoznak szemernyi életszínvonal-emelkedést sem. Lehet ­persze, hogy Matolcsy Györgyöt ez meglepi, hiszen a jegybankelnök még miniszterként adópolitikai fordulatot és a kisvállalkozások megerősítését hirdette meg. A mai adatok alapján újra be kell látnia, hogy adópolitikája kudarc, s attól nem erősödnek a kisvállalkozások, hogy a haveroknak odaszór pár százmillió forint olcsó hitelt.

Egy gazdaság két igen fontos, természetes hajtóereje az oktatás és az egészségügy. Ma mindkettő leépülőben van. A Nemzetgazdasági Minisztérium hogyan kommentálta a sokkoló beruházási adatot? Átmeneti és nincs jelentősége. Így. Felminősítéseufóriában élnek. Legalább ők.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.