galéria megtekintése

A Pallasz Athéné-illúzió

Az írás a Népszabadság
2015. 02. 26. számában
jelent meg.

Iglódi Csaba
Népszabadság

Régóta és váltakozó dinamikával folyik a diskurzus a baloldal új hőséről: ki (lesz) és hol van most és miről fogjuk megismerni. Közös ügyeink (más szóval: politika) iránt érdeklődők egyik alapkérdése ez. Különösen fontossá a napokban vált, amikor közvélemény-kutatások szerint a Jobbik lassan kihívói pozícióba béküli magát, miközben az elemire szaggatott demokratikus ellenzék nem tud erősíteni.

Marabu rajza

A hőskeresést vitatják divatos kávéházak asztalainál, színházi előadások szüneteiben, kutyasétáltatás közben. Néha a népszerű viccet kicsit átalakítva: Szerinted lehetne X.? Nem, ő semmiképpen! Esetleg Y.? Akkor inkább X.! Máskor tudományosabban: legyen az eszme embere, prof. univ. és PhD vagy DLA, de legalább díszdoktor hosszú publikációs listával és nemzetközi idézettséggel. Kockázatkerülően: jöjjön egy elismert szakmából (tűzoltó, postás vagy tanár – bennük a tíz magyarból legalább kilenc bízik)! Genderfókusszal: jó, lenne egy nő, mondjuk késő harmincas, kétgyerekes, szakmájában jegyzett, aki perfektül beszéli az angol, francia és orosz nyelveket (copyright: Bereményi–Cseh). Közösségiesen: nem hősök kellenek, hanem hálózatok laza kötődéssel, gyors hadrafoghatósággal valamennyi socialmedia fegyveren játszva. Tehetségkutató műsor bázison: előbb a zsűri álljon össze, aztán jöhet a szereplőválogatás a karakternapló szerint.

 

Ezek álmok – keserű ébredéssel. Instant és minden igényt kielégítő megoldás nincs. Pallasz Athéne nem tud újjászületni Magyarországon. Annyiban bizonyosan nem, hogy teljes fegyverzetben, bölcsességgel telve jelenjen meg a színen, s már születése pillanatában olyan fontos dolgok megtestesülése legyen, mint a bölcsesség, a jog az igazságosság vagy éppen a képzés. Lefordítva: legyen szerethető, de szigorú figura, lángszavú szónok, kíméletlen debattőr és alapos kodifikátor, feddhetetlen hetedíziglen, kisportolt és művelt, egy igazi bülbül szavú rózsa.

A görög istenek köreiben járatosak tudják, hogy Pallasz Athéné – Zeusz első gyermeke – nem apja örömére született teljes fegyverzetben, hanem annak ellenére. Egy jövendölés szerint ugyanis az újszülöttből még a főistentől is főbb isten válik, s elhomályosítja nemzőjét. Ezt megelőzendő Zeusz úgy döntött, megöli a magzatot. Az isteni családon belüli erőszak nem sikerült, a többit tudjuk.

Talán nem erőltetett a párhuzam a mával. Az elmúlt években a demokratikusnak is nevezett baloldalon majd mindenki sebet szerzett az övéitől, nem kétséges, hogy többen véreztek el baráti tűzben, mint az ellenoldalról indított rakéták által. Előd támadt utódjára, bajtárs a fegyvermesterre. Hogy az ellenoldalról vezérelt sikeres karaktergyilkosságról már ne is beszéljek.

De ha nem teljes fegyverzetben és azonnal, akkor hogyan lesz új vezér a baloldalon? A válasz előtt hadd idézzek ide három rövid bekezdést. Az elsőt egy húszas éveinek közepén járó, s éppen első választási vereségét sirató M. H. Robertsről. Abban a szomorú pillanatban politikai karrierjére még a legvakmerőbb szerencsejátékosok sem tettek volna nagyobb tétet, pedig a hölgy jó húsz évvel később, immár Mrs. Thatcherként az ellenzék vezetője, majd pedig Nagy-Britannia első női miniszterelnöke lett.

A másodikat a bukott hadvezérről, aki részben tervezője-végrehajtója, és így felelőse volt a nagy háború katasztrofális következményekkel járó gallipoli partraszállásnak, és aki negyven éven keresztül készült a nagy feladatra, miközben többször pártot és még többször pozíciót váltott. Igen, Winston Churchillről van szó.

A harmadikat Ronald Reaganről, aki sikeres színészi karrier után és kényelmes anyagi biztonság közepette ölmeleg mikroközegéből kilépve talán sohasem adta volna fejét politikára (de jó, hogy adta!), ha nincsen egy amerikai nagyvállalat (a General Electric), amelynek szponzorált heti tévéshow-ja révén amerikaiak millióval került közvetlen kapcsolatba. A karrier későbbi állomásait tudjuk.

Három út, három minta. A világ politikai elitjéből tucatnyi példát lehetne hozni arra, hogy a politikai vezető nem terem ott varázs ütésre. Inkább csiszolódik. Itt simul, ott érdesedik. Egyre állóképesebb lesz. Vitat és vitatják. Küzd. Bukik. Kezd. Bukik. Nincs az a Harvard, Yale vagy Századvég, ahonnan megérkezhet. Vagyis: a keresett hős köztünk van. Önkormányzatban ül, bánkódik, mert nem jutott be a parlamentbe, vagy választott vezetőként keresi, próbálgatja a hangját. De előbb vagy utóbb beküzdi magát az arénába.

Az elmúlt húsz évben több száz vezetővel dolgozva azt láttam, hogy egy valódi leadernek – legyen az egy vállalat, civil szervezet vagy politikai párt élén – mindössze két dologra kell összpontosítania.

Egyrészt arra, hogy érvényes, kiküzdött ambiciózus víziót képviseljen, amely vonzó, mozgósító és reményt ad. Tudjon válaszolni arra az egyszerű kérdésre: milyen holnapban hiszek? Másrészt pedig arra, hogy fedezze fel és menedzselje azokat a tehetségeket, akikkel a víziót el tudja érni. A baloldali politikai térben talán ez a legnehezebb: a talentmenedzsment. Mert ez a társasjáték hosszú távra szól, bizalmon alapul és kockázatvállaló leadert feltételez, aki nem a székhez ragaszkodik, hanem a sikerhez. Olyan vezető kell hozzá, aki a pozícióba kerülését az indulási oldalnak tartja.

A szertő személyesmárka-tanácsadó

*

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.