A közlekedési nehézségek és forgalomkorlátozások szellemi-ideológiai lényegének feltárását Tarlós István néhány hete elhangzott iránymutató interjúja indította el: a Szabadság híd lezárását indokolva mutatott rá, hogy ez a lezárás nem olyan, mint amikor liberális fesztiválok miatt nem lehetett tisztességesen közlekedni, hanem itt mélyebb, organizációs okok vannak.
A gyönyörű csengésű organizációs szóból már sejthető, micsoda minőségi különbség van a mostani, nemzeti érdekű lezárás és a régebbi, magyarellenes típusú lezárások között. (Tegyük hozzá, hogy liberális fesztiválok – már amennyire liberálisok voltak, ezt nem tudjuk meg, Tarlós nem részletezte, milyen fesztiválokra gondol – egy-két napig tartottak, és nem hónapokig, mint a mostani hídzár.)
Tarlós gondolata minimum univerzális érvényűnek tűnik, nyilvánvalóan nem csak a Szabadság hídra alkalmazandó.
A főpolgármester ellenzéki korában igen gyakran felszólalt a nemzetveszejtő, a közösségi érdeket lábbal tipró liberális városvezetés népellenes gyakorlata ellen, miszerint szinte minden nyári hétvégén bicikli- és futóversenyek, röpülősfesztiválok, miegyebek céljára adta bérbe a város központi területeit, jelentős közlekedési nehézségeket okozva az arra lakóknak és dolgozóknak. Ezzel szemben a mai, a nemzeti érdekkel tökéletesen megegyező hétvégi bicikli- és futóversenyek, valamint röpfesztiválok, amik miatt mostanában le van zárva szinte minden hétvégén a fél belváros, minden szempontból segítik a magyarság közösségi lelkiségét, a nemzeti együvé tartozás átélését és megmiegyebezését.
Ezek a mélyebb, spirituális okok állhatnak a Bartók Béla út és környéke totális földúlása mögött, mert azt senki nem állíthatja komolyan, hogy egy főutat tizenöt év alatt háromszor kell tokától bokáig felújítani.