galéria megtekintése

A művészet határai

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 16. számában
jelent meg.


Papp Sándor Zsigmond
Népszabadság

Azt nyilatkozta Mandel Róbert zenész, zenekarvezető és hangszertörténész, hogy amióta Bécsbe költözött, az ottani címről elküldött pályázatait elfogadják külföldön, miközben a magyarországi címmel feladottakra még csak nem is válaszoltak. Pedig mindig Mandel Róbertként pályázik. Erre némiképp rímel, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap idei pályázatát is elutasították: Budapest rendezte volna a minden évben más országba vándorló gálát, amelyen az Európai Filmdíjakat osztják ki. Információink szerint a magyar pályázat százmillió forinttal többet szánt volna a rendezésre, mint a vetélytárs. Hiába. És már a jövő évi helyszín is elkelt.

Utóbbira könnyebb magyarázatot találni. Wim Wenders, az Európai Filmakadémia elnöke nyíltan támadta az Andy Vajna által megszervezett finanszírozási rendszert. És ebben igaza is van: ez a szisztéma a korábbiaknál is nagyobb akadályokat állít a magyar művészfilmek elé. Igazából csak azt preferálja, ami neki, a pénzosztónak tetszik. Ez meg másoknak nem tetszik, így Budapestre nem hoznak gálát. Az európaiság egy szimbólumát, ha úgy tetszik.

A politikai elszigetelődéssel járó kulturális kiszorulás valódi értékeket kockáztat. Ahogy Vida Ildikó árnya is egyre nagyobb mértékben takar el minket, úgy a visszadobott pályázatok, nem megítélt rendezések is egyre több lehetőségtől fosztanak meg. Mert nem ugorhat át mindenki Bécsbe, hogy felfigyeljenek rá, hogy elismerjék hosszú évek munkáját, a teremtő erőt.

 

Sokan még mindig itt, akár Vida Ildikó árnyékában is szeretnénk írni és olvasni, filmet készíteni és nézni, zenét szerezni és hallgatni.Megőrizni a szabadság nehezen kialakított szigeteit. Ám épp a jelenlegi rendszer mutatja meg, hol önkényes döntéseivel, hol csak azok következményeivel, hogy semmi sem független a politikától. Ahogy a vasárnapi bevásárlás, úgy a filmnézés sem. Folyton, újra és újra választásra kényszerít, miközben a kultúra nem a vagy-vagy játéka, hanem az is-is szabadsága és bőkezűsége.

És ahogy szűkülnek a lehetőségek, ahogy egyre kevesebb független forráshoz juthat el a magyar alkotó, úgy ad fel valamit mindennap a függetlenségéből. Úgy lép egyre beljebb a hatalom ketrecébe vagy a kilátástalanság csapdájába. Sokan bár nem reménykedhetnek már támogatásban, de eddig abban még bízhattak, hogy a kormányzással annyira nem lehetetlenítik el Magyarországot, hogy már egy pesti lakcím is ördögöket fest majd a falra akár egy balti állambeli irodában is. Pedig épp ez a logikus reakció az illiberális álmokra.

Bár ilyen értelemben talán elérte a kormány, amit akart: a renitens művészek és azok pártolói is pórul járnak. És ez a káröröm nem is lenne idegen tőle, hiszen nem a kármentésben érdekelt, hanem a szelektálásban. Hiszen ha majd sikerült az arra érdemeseket nemzeti galériákba, nemzeti mozikba és nemzeti kiadókba terelni, akkor már mondhat a külföld, amit akar. Akkor már lesz nekünk saját, magyar európai díjunk. Többszörösen ellenőrzött ízléssel és tartalommal.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.