Az ebédlőasztal melletti morgolódás nem fordítható át egy az egyben politikai cselekvéssé – talán ezt kéne végre megérteniük azoknak a pártoknak és civil szervezeteknek, amelyek a hét végén sokat elkövettek azért, hogy Habony kisbusza és Rogán osztódással szaporodó ingatlanai országos tüntetésre váltsák az úton-útfélen tapasztalható viszolygást. Budapesten százak, vidéken olykor csak néhány tucat ember vonult utcára a „korrupció kormánya ellen”, Orbán bizánci stadionja pedig a jelek szerint egészen pontosan hét polgárt háborított föl annyira, hogy tiltakozzék ellene.
A tanulság elég lehangoló, de valószínűleg tényleg az van, hogy a korrupció olyan, mint a nátha: gyűlöli mindenki, de gyerekként megszokta, hogy időnként bele kell esni. Ez egy szittya fátum, és persze az embernek felkeveredik a gyomra a mindenoldali politikusok gyors gyarapodásától csakúgy, mint az évtizedek óta kegyként osztogatott autópálya-építésektől. De mivel minálunk a lehető legritkábban fordul elő, hogy valakit – politikai hátsószándék nélkül – megvádolnak korrupcióval, majd rábizonyítják, végül elnyeri méltó büntetését, ezek az ügyek úgy is múlnak el, mint a nátha – három nap méltatlan takonykór, aztán mintha sosem lett volna.
Amiből nem az következik, hogy a korrupcióval nem kell leszámolni. Nagyon is helytelen, hogy az ország jelen vezető politikai elitje az infrastruktúra-építésre vagy épp a mezőgazdaságra szánt EU-pénzek elsíbolásából gazdagszik szemérmetlenül, ahogy az is vérlázító, hogy milliós állami kamuállásokban dekkolnak olyan káderek, akiknek egyetlen politikai teljesítményük, hogy pillarebegtetve bizonygatták, meg lehet élni negyvenhétezer forintból. Ezen jelenségek ellen három fronton lehet eséllyel harcolni: a független tényföltáró újságírással, a kérlelhetetlen nyomozati és ügyészségi munkával, valamint a törvényhozásban. Hajrá!
