1975-ben, nem utolsósorban a Római Klub riasztó előrejelzése miatt, az ENSZ átfogó nemzetközi energetikai vizsgálatot indított és hajtott végre. A hazánkat érintő következtetések elképesztőek voltak. A térségünkben vizsgálódó japán kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy Magyarország Európa energetikai centruma lehet. Persze nem azonnal. Szerintük 2050 körül Magyarország energetikai szerepe olyan jelentős lesz, mint Szaúd-Arábiáé a 70-es években. A Kárpát-medence ezen részén, ahol Árpád fejedelemnek köszönhetően élünk, s ahol nemcsak a legelők, hanem a föld mélye is kiváló, van egy rejtett előnyünk: a vékony földköpeny. Az átlagos harmada. A hőmérséklet lefelé kilométerenként nem tíz, hanem harminc fokkal növekszik. A geotermikus grádiens az átlagos értéket háromszorosan haladja meg. Az igen magas hőmérsékletű kőzetek ennek köszönhetően elérhetőek. Ha a kellő hőmérsékletű zónában egy megfelelő méretű üreget találunk vagy alakítunk ki, az oda lesajtolt vízzel a hőenergia korlátlanul kinyerhető. Látszólag egyszerű – de nagyon költséges – beruházással egy folyamatosan működő, kimeríthetetlen energiaforráshoz juthatunk. Egy ideális energiaforráshoz, amely minden másnál olcsóbb. És az üvegházhatás ennek révén mérsékelhető.
Ez a tény a szakma előtt ismert, de a közvélemény előtt mintha továbbra is rejtve lenne. Én nem vagyok szakmabeli, de személyes okom van arra, hogy időről időre felvessem az ország előtt álló, kihasználatlan lehetőséget.
Megvan ennek a története: 1986-ban a kormány tudománypolitikai bizottságának képviseletében módom volt a Princeton Egyetemen találkozni az éppen 84 éves Wigner Jenővel, a Nobel-díjas fizikussal. (Nem vittem Corvin-láncot, viszont az Eötvös Lorándról s a torziós ingáról szóló miniatűr könyvecskének nagyon örült.) Tájékozott volt a honi tudományos élet eredményeiről, s ismerte az ENSZ hazánkat is érintő, 11 évvel korábbi energetikai jelentését is. Nagyon érdekelte, hogy a magyar kormány mit tesz a rendkívül szerencsés helyzet kiaknázása érdekében: „Hiszen ez óriási, felbecsülhetetlen jelentőségű ügy!" Vázoltam, hogy a feladathoz képest milyen szerény lehetőségeink vannak. Mentegetőzésként hozzátettem, hogy 2050 még nagyon messze van... Ezt nem kellett volna... A beszélgetést követő – az egyetem által adott – ünnepi ebéd nyomott hangulatban indult. Wigner valóban hazánk nagy lehetőségét látta ebben a dologban, s idős korát cáfoló szenvedélyességgel hitt abban, hogy energetikai nagyhatalom leszünk. Hogy Magyarország annyi balsors után felemelkedik. Ez a remény bennem is gyökeret vert.
Az azóta eltelt évtizedek során a klímaváltozással összefüggésben felértékelődött a geotermikus energia. A szakmai anyagokban az áll, hogy Magyarország adottságait tekintve geotermikus nagyhatalom. A potenciális energiamennyiség tekintetében az USA és Kína mellett van a helyünk! De akkor miért vagyunk a „zöldenergia" terén – a hőszivattyúknak köszönhetően – a középszer szintjén?
Néhány okot említek. Mivel geotermikus villamos erőmű még nem épült hazánkban, ennek a területnek nincsenek jelentős anyagi erővel rendelkező vállalkozói, nincs mozgató anyagi erő a háttérben, azaz nincs lobbiereje a kiépülő szektornak. Egy új termelési- szolgáltatói kultúra megteremtésénél jobb helyeken az állam az, amely előretekintően kezdeményez, befektet, vállalja a nagyobb kockázatot. Nálunk azonban az állam is rövid távú szemlélettel működik, az apparátusa szakmailag leépült, kezdeményező ereje egyre gyengébb. A szakmai tudás presztízse mind alacsonyabb, a tudomány társadalmi szerepét egyre inkább lebecsülik, s ez a gyorsan változó világban a gyors lemaradás garanciája. Ez mérhetetlen károkat idéz elő, melyek csak utólag válnak nyilvánvalóvá.
Van persze közvetlen ok is: a magas beruházási költségek valóban óriási akadályt képeznek. Az akadályok leküzdésében a szakmai erőfeszítések az EU-ba való belépésünket követően felerősödtek. Egy geotermikus villamos erőmű létesítésének szakmai megalapozása 2010-re előrehaladt, s a kormányváltásnál – szerencsére – ezt nem állították le. A hatalmas beruházási költségek leküzdésére 2012-ben csillant fel a remény: kezdeményezzünk egy európai összefogással megvalósítható geotermikuserőmű-programot! A fenyegető klímaviszonyok miatt Európa számos atomerőművének bezárásáról született döntés, a zöldenergia minden országban a jövő ígéretévé lett. Egy összeurópai összefogás lehetőségét hordozta e téren a 2013–2020-ra szóló, sok-sok milliárd eurót kitevő „Horizon 2020" program kidolgozása. Ennek keretében kellett volna a magyar kormánynak, a pártok brüsszeli képviselőinek kiállni egy összeurópai geotermikus villamoserőmű-program kidolgozása és elindítása érdekében. De legalábbis közismertté tenni a Wigner által is fontosnak tartott programot, amely minden európai ország érdekeit szolgálta volna. Amely hosszú távon a szén-dioxid-kibocsátás számottevő mérséklésének lehetőségét kínálja.
Nem történt áttörés. Még időben, a Horizon 2020 előkészítésével foglalkozó konferencián vetettem fel a program indításának szükségességét. Internetes vita is indult (Facebook, blog, eszmecsere az Origón) – de a kormányzat nem reagált. Az MSZP innovációs stratégiai anyaga jutott a legmesszebbre 2012 végén. Ez a négy prioritás egyikeként tárgyalta a geotermikus energia hasznosításának tennivalóit. A politikai térben azonban ez a párt sem exponálta a javaslatot. Brüsszel végül mérlegelni sem tudta ezt a lehetőséget. Már itthon elvérzett Wigner álma.
Valami azért történt. A mintegy tíz éve indított szakmai munka beért, s megkapta a jóváhagyást egy geotermikus erőmű kutatási és műszaki terve. Talán történelmi tettnek bizonyul, hogy Bonyhádon geotermikus erőmű építése indul 2016 januárjában. A „Dél-Alföld EGS" projekt beruházási összege 116 millió euró (ebből EU-s forrás 39,3 millió), s 2018 decemberében tervezik átadni az erőművet. A hőenergiát a mélyben levő 220-240 fokos kőzet adja. Az erőmű 12 MW áramot termel majd, és még további 60 MW hőt lehet majd hasznosítani. Nem több száz MW-os lesz, amit a geológiai adottságok lehetővé tennének. Nem állunk fel – nemzetközi összefogással – az USA és Kína mellé a dobogóra. Egy kicsi, de kiváló geotermikus villamos erőműve végül is lesz az országnak. Kicsi – de csak a miénk.
Végezetül: igen szomorú, hogy Wigner Jenő harminc évvel ezelőtt közelebbinek látta 2050-et, mint vezetőink most. Pedig ő tisztában volt a hallatlanul nagy nehézségekkel, a kihívás méreteivel. A mai vezetők pedig a tálcán kínálkozó adottsággal sem kívántak a lehetőségek szerint élni.
A távlati szemlélet hiányzik? Vagy az a baj, hogy mi minden összefogást ördögtől valónak tekintünk?
Mindenesetre a párizsi klímacsúcson még csak mérlegelésre sem kínáltuk fel azt a lehetőséget, amely nekünk hozná a legnagyobb hasznot.
A szerző a Kutatási, Technológiai és Innovációs Tanács egykori elnöke
