galéria megtekintése

A mi disznónk

8 komment


Doros Judit

Böllér

Már hónapokkal korábban szólni kell neki, akkor is, ha minden évben mindig ugyanarra a hétvégére hívjuk el. Ilyenkor előveszi a háromcentis kis faragott ceruzáját, ráköp és akkurátusan beírja nevünket a naptárába. Előtte azért gondterhelten lapoz meg cicceg, lássuk, úri kegy, hogy elsőre ad időpontot, s nem kell könyörögnünk. Segít az egy liter szilvapálinka, amit ajándékba viszünk, de gyorsan elmondja, csak a tisztánlátás végett, mennyi a napidíja. Nagyanyánk szája keserűre húzódik, a hátsó comb ára oda, de még mindig jobb így, mintha valamelyik rokon jönne ellátni a vezérlő kapitányi teendőket. Rokoni böllér egész nap azt játssza, hogy szívességet tesz, ott kell körülötte forgolódni, keze alá dolgozni, tűrni az ugráltatást, lenyelni élcelődést, s csak este, a dunna alatt, a hitvesi ágyban morgolódni, hogy na, a Jóskát aztán soha többet, ha egyedüli ember marad a faluban, aki meg tudja bökni a disznót, se. Akkor inkább forduljon föl az a jószág magától.

Fogók

 

Egyszerre mindjárt két kupica pálinkát kérnek, pedig még ­szinte be se léptek a kapun. Kísérőnek, mondják, jó lesz a tavalyi vörösborból hozzá. A pogácsát hárítják, mert az kora reggel fullaszt, inkább még egy pohár vörösbort abból a jobbikból, kell a tűz egy ekkora állathoz. Állnak az ól előtt hosszasan, méregetik, mustrálgatják, saccolják súlyát, ami minden korttyal feljebb és feljebb kúszik, már a két mázsát közelíti. Minél nagyobb az állat, annál nagyobb az ő bátorságfaktoruk. Amikor megjön a gazdasszony egy lábasnyi kukoricával, inuk megfeszül, pupilláik kitágulnak. Úgy vetődnek a védtelen és sarokba szorított állatra, mintha az életük múlna rajta. A respektjük mindenképp. Mindig van, aki elvéti, és beleesik a moslékosvályúba, vagy a sáros úton tanyázik egy nagyot. A felelősséget azonnal a disznóra, a háziakra vagy az időjárásra hárítja, ennyi ember előtt szégyenben nem maradhat.

Városi rokon

Mintha véletlenül jönne ­mindig ­decemberben ezen a hétvégén. Mintha lenne a disznóvágásban bármilyen véletlen. Takaros bőröndöt rak le a tisztaszobában, abból szedi elő a túrabakancsot meg a márkás melegítőt. Ha körbenézne, látná: csak ő visel ilyet, mindenki más munkásnadrágban, erdőjáró ruhában vagy épp katonazakóban van. A fogókhoz nem csatlakozik, a kerítés túloldaláról irányítja őket hangosan, mintha most is a saját hivatalában lenne. Leereszkedően megdicséri a böllért, amiért nem hagyta sokáig szenvedni az állatot. A hagymás vérből jó előre kiszed magának egy kistányérral, nehogy már megvárja, amíg mindenki asztalhoz ül. Egész nap tüsténkedik, de senki nem emlékszik rá, mit is végzett valójában. Este még ott marad vacsorára, és elégedett arccal pakolja be a kóstolót a hátizsákba. Átöltözik, úgy indul haza.

Asszonyok

Szólni se kell, tartják a megszúrt állat nyaka alá a kék vájlingot, kavarják ujjaikkal a vért, nehogy gyorsan alvadjon. A hagymát, fokhagymát már előző nap megpucolták, a borsot megdarálták, a paprikát átszitálták. Már ősszel megcsinálták a csigatésztát az ünnepi orjalevesbe. Reggelire megsütik a hagymás vért, ebédre szelet húsokat pirítanak, vacsorára elkészülnek a háromfogásos étellel, s a hájból még lekváros tésztát is asztalra tesznek. Kimossák a beleket, előkészítik az abáló levet, cserélik a hurkatöltőt, kavarják a tepertőt, nehogy leégjen. Fejükben közben összeáll az étrend egészen tavaszig, s darabra pontosan megsaccolják, hány szál kolbász lóg majd a padlásrúdon.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.