galéria megtekintése

A mézesbödön pereme

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 05. számában
jelent meg.


Szalai Anna
Népszabadság

Huszonötmilliárd forint értékben rendel az idén kommunikációs szolgáltatásokat a Nemzeti Kommunikációs Hivatal. A pénzt 1500 állami intézmény és vállalat médiavásárlására, szponzorációjára és a kormány kommunikációjára költik. Nobilis Márton elnök számításai szerint ez 15 milliárdos megtakarítás az előző évhez képest.

Már a spórolás is abban a nagyságrendben van, amennyit a „tartósan rászorulókra” költenek egy évben. Bár kevesebb, mint amennyibe a Fradi-stadion került. Ez utóbbiról viszont lehet, sőt kell is beszélni, mert a sport közügy. A mélyszegénység meg néhány értelmiségi vesszőparipája, elvégre a szegény jelzőt a közigazgatási szótárból utasításra törölték. Emlegetése feleslegesen borzolná a kedélyeket.

Mert a kedély viszont fontos. A jó dolgokat is el kell adni. Kövér László is megmondta a minap, hogy a „hiba gyökere” az, hogy nem jól kommunikálnak, holott annak legalább olyan jelentősége lesz a következő választáson, mint a kormányzás minőségének.

 

Ezért költenek rá. A profizmusnak pedig magas az árfolyama. A kríziskommunikáció pedig ezen belül is drága mulatság. Van hát oka annak, hogy az állami hárítók és mellébeszélők – mint láthatjuk – kétstadionnyi pénzt költhetnek csak az idén. Az önkormányzatoknál kisebb a mézesbödön, következésképpen a pereme is alacsonyabban van. Többen belelátnak. Könnyebben kiderülhet, hogy csurran annak, aki jó helyre áll. A fővárosi önkormányzat kommunikációs igazgatóságát például egymillióért vezeti a Budapesti Körzeti Stúdió egykori mindenese, két főtanácsadói sajtóreferens pedig egyenként 750 ezerért segíti.

De nekik se könnyű. Folyton olyan válaszokat várnak tőlük, amit a főnökeik nem akarnak megadni. Tényeket, adatokat és magyarázatokat kérnek, miközben őket a hárításra és az „írtam is valamit, meg nem is” kommunikációra szerződtették. A kettős nyomás fiaskókat szül. A II. kerületi sajtós előbb a polgármesteri kommentárral – „van gyereke a suliba, kerdezd mar meg?” – küldte tovább a levelet az Áldás utcai sportpálya avatásáról kérdezősködő újságírónak, majd kiposztolta a Széna téri piacnál „felháborító” módon fagyit nyalni merő, ezért távozásra felszólított, majd erről az önkormányzatnak író anyuka levelét. Később viszont elnézést kért.

De még ennél is magasabb szintre lépett az állami-önkormányzati kommunikáció. Tájékoztatás helyett inkább perelnek. S ha az sem elég, akkor megpróbálják kiakolbólíttatni a médiából a kellemetlenkedő sajtómunkásokat. A cél a teljes körű átnevelés. A csendes bólogatás és az álkérdések begyakoroltatása. De addig is kell 25 milliárd, hogy legalább a média egy része azt zengje, amit hallani szeretnének.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.