A mézesbödön pereme

Ezért költenek rá. A profizmusnak pedig magas az árfolyama. A kríziskommunikáció pedig ezen belül is drága mulatság. Van hát oka annak, hogy az állami hárítók és mellébeszélők – mint láthatjuk – kétstadionnyi pénzt költhetnek csak az idén. Az önkormányzatoknál kisebb a mézesbödön, következésképpen a pereme is alacsonyabban van. Többen belelátnak. Könnyebben kiderülhet, hogy csurran annak, aki jó helyre áll. A fővárosi önkormányzat kommunikációs igazgatóságát például egymillióért vezeti a Budapesti Körzeti Stúdió egykori mindenese, két főtanácsadói sajtóreferens pedig egyenként 750 ezerért segíti.

De nekik se könnyű. Folyton olyan válaszokat várnak tőlük, amit a főnökeik nem akarnak megadni. Tényeket, adatokat és magyarázatokat kérnek, miközben őket a hárításra és az „írtam is valamit, meg nem is” kommunikációra szerződtették. A kettős nyomás fiaskókat szül. A II. kerületi sajtós előbb a polgármesteri kommentárral – „van gyereke a suliba, kerdezd mar meg?” – küldte tovább a levelet az Áldás utcai sportpálya avatásáról kérdezősködő újságírónak, majd kiposztolta a Széna téri piacnál „felháborító” módon fagyit nyalni merő, ezért távozásra felszólított, majd erről az önkormányzatnak író anyuka levelét. Később viszont elnézést kért.

De még ennél is magasabb szintre lépett az állami-önkormányzati kommunikáció. Tájékoztatás helyett inkább perelnek. S ha az sem elég, akkor megpróbálják kiakolbólíttatni a médiából a kellemetlenkedő sajtómunkásokat. A cél a teljes körű átnevelés. A csendes bólogatás és az álkérdések begyakoroltatása. De addig is kell 25 milliárd, hogy legalább a média egy része azt zengje, amit hallani szeretnének.