A megfelelő pillanat

Az újságírói kérdésre, miszerint miben állna a helyzet rendkívülisége, Kohn Teó elmondta, hogy a hétvégén, a vonatkozó szervek minden korábbi erőfeszítéseinek dacára sajnos kiderült, hogy Simicska Lajos létezik. Ennek következményei pedig kiszámíthatatlanok.

– Ezt kellene ellensúlyozni valahogyan – így az intézet munkatársa. A teremre hosszú csend, az arcokra tanácstalanság ült. De hogyan? Kiderült: a megoldást az Intézet szívesen ránk bízná, mégiscsak mi volnánk a szakemberek, hivatásunk régóta közmegelégedésre munkálkodó papjai és papnői, egészen pontosan tudhatjuk, olvasóink szíve mire dobban, mi kell ahhoz, hogy homlokukra ráncok gyűljenek, miegyéb. Ez persze nem jelenti, hogy neki, Kohn Teónak ne volnának ötletei, mindjárt elő is vezetett néhányat. Lehetne például, hogy Simicska Lajos legföljebb a kollektív magyar tudatalatti képzelt barátja, esetleg egy apokrif Benedek Elek-kézirat gonosz főhőse, netán egy sima gúnynév, mindazonáltal ő nem szeretné megkötni a kezünket. Egyelőre legalábbis.

Az erőforrások egyfelé csatornázása, összehangolt, tudatos lépések, szinergia – foglalta össze tehát a cselekvési tervet Kohn Teó. Miközben pedig a kijárat felé terelte a sajtó munkatársait, annak a reményének adott hangot, hogy az Intézetben tett rövid látogatásunk nyomán revelatív élményekkel és benyomásokkal gazdagodhattunk, amelyeket a megfelelő hangsúlyok megtalálásával, a jelenlegi helyzet érzékenységét sem figyelmen kívül hagyva tárunk majd olvasóink elé a megfelelő pillanatban, deviszont ámugyanakkor ésazonban egy pillanattal sem a megfelelő pillanat előtt, „mert az időzítés nagyon fontos” – állította a kommunikációs igazgató, hangjában derű és bizakodás csillant. – Hahaha! –fűzte hozzá búcsúzólag.