Sehol nem nyilvánvalóbb ez a különbség, mint a globalizáció és ezen belül az Európa-gondolat esetében. A rivális politikai ideológiák fenyegetést látnak a globalizációban, míg a liberálisok annak feltartóztathatatlanságát hangsúlyozzák. Nem védekezni kell tehát ellene, nem szembeúszni az árral, mondják, hanem felismerni az általa nyújtott lehetőségeket és alkalmazkodni hozzá.
A populisták gyakran a törzsi elkülönülésekig rohannának vissza, a konzervatívok a szuverenitásukba kapaszkodó nemzetállamokig, a szocialisták pedig Európát alakítanák erőddé. A liberálisok viszont minél több és nyitottabb Európát szeretnének, mert ezen az úton lehetne az elkülönült európai népeket és nemzeteket átvezetni az úgyis bekövetkező jövőbe, s így lehet a globalizációt a jólét és biztonság szolgálatába állítani.
Ez az elfogadó pragmatizmus jellemzi az emberjogi alapállást is. Az emberi egyenlőség, sokszínűség és szabadság, és az ezekből fakadó jogok: alapvető adottságok. Korlátozásuk esetén is léteznek és hatnak (ekkor persze nem építő, hanem negatív módon, belülről erodálva az elnyomó rendszereket). A valóság ezen adottságait a liberálisok tényekként, nem pedig erkölcsi követelményekként fogadják el. Nem mintha nem ismernék el az egyéni különbségek és sajátosságok tiszteletben tartásának erkölcsi követelményét.
Érvelésük viszont nem erkölcsi és nem is jogi elsősorban. A jogok nem célként, hanem inkább eszközként merülnek fel: az egyén jogainak és szabadságának megsértése esetén a társadalom rosszabbul működik. (Ezt a pragmatikus megközelítést egyébként sokszor használták még azok is, akik korábban többnyire az erkölcsi és emberjogi kiállást helyezték liberalizmusuk előterébe. Például a könnyű drogok tiltása vagy liberalizálása kérdésében többnyire a praktikumnak – az érintettekre gyakorolt tényleges hatásnak és a törvények működőképességének az előtérbe állításával érveltek.)
A kettős kiindulópont tehát a civilizáció fejlődésének elfogadása, az egyéni sokszínűség nyilvánvaló, valamint az egyéni szabadság látensen létező és ható tényeinek tisztelete. A problémamegoldó gyakorlatiasság sajátossága, hogy a cél nem egy ideális állapot – a társadalmi ideál, a „jó társadalom” – elérése, hanem a mai társadalmi gyakorlatban felmerülő problémák kezelése, vagyis a mai helyzethez képest elérhető javulás.
A pragmatizmus: a dogmatikus előfeltevések hiánya. A pragmatizmus a liberálisok gyakorlati vezérelvéhez, a „rule of law”-hoz, vagyis a törvény uralmához fűződő viszonyt is áthatja. A nemzeti alkotmányok tisztelete alapfeltétel, mondta Sir Graham Watson, a Liberális Internacionálé elnöke. Ez azonban nem zárhatja ki azt, hogy amennyiben például egy jelentős népesség változást kíván, mint Katalónia esetében, akkor párbeszédet kezdjünk velük. S más kérdésekben is ez a liberális eljárás.
Hiszen a demokráciának konszenzuson kell alapulnia, ahol a nézeteltéréseket párbeszéddel és kompromisszumos megoldásokkal igyekeznek áthidalni. A törvények uralma és a menet közben felmerülő közösségi akaratok gyakran ellentmondanak egymásnak. Az ellentmondás a liberális demokrácia mechanizmusain keresztül, a demokratikus pártok közösségében, s a liberálisok számára elsősorban a konzervatívokkal való együttműködésben kezelhető.
A liberálisoknak a konzervatívokkal közös centrista térben és politikai értékközösségben kell a szerepüket kialakítani, és érvényt szerezni igazságaiknak. Az utópistákkal – akár a korábbi liberális utópiákkal – ellentétben a mai liberálisok reformisták. Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője így beszélt: „Liberálisok vagyunk. Optimisták. Soha nem elégedettek azzal, ami van. Centristák, de lázadók. Racionálisak, de türelmetlenek is. Reformokat akarunk, új megoldásokat.” Pragmatizmus, reformizmus, progresszió: ez jellemzi a ma liberalizmusát.
A kongresszus alaphangnemét megadó nagy felszólalások mindegyike elhatárolta magát a neoliberális doktrínától. Hayek és Friedman helyett Keynest, Grundtviget, Galbraitht említették folytatható példákként. Az állam nem eleve rossz, nem ellenség. A problémák távlatos kezelésében az államnak a magánszektorral azonos kezdeményező szerepe lehet. A „kapitalizmus” fogalma viszonylag ritkán hangzott el (a neoliberális Cato Intézet munkatársának nagy előadását leszámítva). Ez is tükrözte a rendszerektől eltávolodó, gyakorlatias gondolkodást.
A problémák közül a szegénység és a környezetvédelem tűnik ma a legfontosabbnak. Az intézményi struktúrák és az emberi jogok területéről érezhetően átterelődött a figyelem a hagyományosan baloldali – szocialista és zöld – kérdések irányába. Ez is a centrizmus tartozéka: közös témák a baloldallal (is). A különbségek a szemléletben és a módszerben rejlenek. A liberálisok, a baloldallal ellentétben elfogadják a világ tényeit: a globalizációt, a gazdasági növekedés szükségességét és szembeszállnak a protekcionista (szocialista) és deindusztrializációs (zöld) utópiákkal. A múlt tanulságairól, az állami-centralizációs megoldásoknak a hetvenes–nyolcvanas években felismert korlátairól sem feledkeznek meg.Megkülönböztető sajátosságuk: a gyakorlatias megközelítés.
Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában
